Huszti duplázott, gólpasszt adott, kiállították
A válogatottságot két éve, egy emlékezetes levél után lemondó Huszti Szabolcs újra meccset befolyásoló erő volt a Hannoverben.
Amióta visszatért a Bundesligába az orosz Zenittől, most lőtte az első bajnoki gólját, mert a válogatott szünet előtt négy gólpasszal érdemelte ki, hogy a forduló válogatottjába kerüljön. (4-1-re nyertek.)
Most a Werder Bremennek a hetedik percben lőtt pazar szabadrúgásgólt, majd négy perc múlva tökéletesen adott középre, az érkező Andreasen pedig a hálóba fejelt.
Az álomkezdés után visszaesett a hazai csapat, a Werder pedig egyenlített, de az utolsó pillanatban Huszti egy ollózással megszerezte a győzelmet. (Igaz utána kiállították, mert levette a mezét, és a kerítésre mészva ünnepelt a drukkerekkel.) A Hannover a Bayern mögött a második.
Orbán Viktor miniszterelnök, amikor Gera Zoltán lemondta a válogatottságot, többször szóvá tette hollétét, egyszer a micsoda ország szóösszetételt alkalmazta.
Mivel balhátvédben vannak gondjaink – legalábbis a holland vereség ezt mutatta -, a legjobb formában lévő magyar akár játszhatna azon a poszton is. (Huszti a külföldi kapitányokkal kijött, Várhidivel, Egervárival nem.)
Szalai Ádám is eredményes volt a Mainzban – a válogatott meccset a kispadról nézte végig -, de csak szépíteni tudott büntetőből. A csatár nem kezdett, de már a 37. percben becserélte őt edzője. A Bayern 3-1-re nyert.
A Stuttgart továbbra is nyeretlen, ezúttal a Düsseldorfot nem tudta verni, de most legalább nem kapott ki. Hajnalt ezúttal nem a félidőben cserélte le edzője, hanem a 86. percben.
Bundesliga, 3. forduló:
Bayern München-FSV Mainz 05 3-1 (2-0)
Borussia Dortmund-Bayer Leverkusen 3-0 (2-0)
Borussia Mönchengladbach-1. FC Nürnberg 2-3 (1-2)
Hannover 96-Werder Bremen 3-2 (2-1)
VfB Stuttgart-Fortuna Düsseldorf 0-0
Greuther Fürth-FC Schalke 04 0-2 (0-0)