A 2-2-vel zárult Barcelona-Real Madrid rangadó után saját védelme mellett Mourinhóról és Pepe megmozdulásairól is beszélt Tito Vilanova, a katalán klub edzője.
A Barca-edző a meccs után először a Real Madrid védője, Pepe vádjára reagált, aki szerint a barcások sokat színészkedtek. „Pepe szerint dobáltuk magukat. Szerintem meg egy egész filmet össze lehetne vágni azokból a rúgásokból, amelyeket ő osztott ki a meccsen." Az edző azért egyetértett azzal, hogy jó meccset láthattak a nézők. „Mourinho azt mondta nekem, hogy jó meccs volt, ezzel én is egyetértek. Most már jó a kapcsolat közöttünk, mindig köszön nekem. Amikor még segédedző voltam, egyszer sem köszönt."
Vilanova a tartalékos védelmet is megdicsérte. „Gratulálok a védőinknek, Montoyának és Adriánónak, nem egyszerű úgy védekezni, hogy alapemberek hiányoznak. Három emberünk, aki kezdő lenne, Alves, Puyol, Pique nem voltak ott a rangadón, de elégedett vagyok azzal, ahogy a helyetteseik teljesítettek. Dani Alves sérülése miatt nem játszhat majd a brazil válogatott meccsén. Néhány napot ki kell hagynia, de szerencsére nem tűnik komolynak a sérülése".
Alves az első félidőben, 0-1-nél húzódott meg, helyette jött be a fiatal Montoya.
A Barcelona a 2-2-s rangadó után továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot a szintén tizenkilenc pontos és veretlen Atletico Madrid előtt. A Real az 5.