Ha nincs győzelem, már most elszállhatunk
További Futball cikkek
Az észtek a 2012-es Európba-bajnokság selejtezőjében a szerbeket és a szlovéneket megelőzve végeztek a második helyen saját csoportjukban, a pótselejtezőkön az írektől 5-1-es összesítéssel kaptak ki.
„Bármennyire is ott volt az észt válogatott az előző sorozat rájátszásában, nem lehet más a cél, mint a három pont megszerzése, az, hogy előnybe kerüljünk a riválisokkal szemben. Nekünk kulturált, technikás futballal kell előállnunk, amire egyébként a játékosok képesek is" - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány szerdán a telki edzőtáborban.
Azóta eldőlt, hogy Koman Vladimir sérülése miatt nem léphet majd pályára péntek este, a csapat orvosai azt remélik, hogy kedden, a törökök ellen már bevethető lesz az FK Krasznodar középpályása. Jó formában és egészségesen érkezett viszont a válogatott meccsekre a Mainz csatára, Szalai Ádám, aki a Bundesligában hét meccsen eddig három gólt rúgott. Dzsudzsák is kezd formába lendülni a Dinamo Moszkvában, a játékos szerint egyre jobban megy neki az orosz bajnokságban.
Egervári elmondta, a következő két meccset tekintve négy ponttal versenyben maradna a válogatott, hattal pedig előnybe kerülne az ellenfelekkel szemben. A szövetségi kapitány úgy véli, a vb-selejtezős sorozat igazából csak most kezdődik, véleménye szerint hármas körbeverés lesz, ebből kell jól kijönni, hogy a második helyre odaérhessen a csapat.
Ha valóban megvalósul az Egervári által remélt körbeverés, akkor a selejtezők végén nagy szükség lesz az észtektől elvett pontokra. A péntek esti győzelem azért is lenne fontos, mert kedden a törökök ellen jóval nehezebb mérkőzés várhat a magyar csapatra hazai pályán.
Az észt-magyar meccsen kívül a továbbjutás szempontjából még egy fontos mérkőzést rendeznek pénteken a csoportban. A két forduló után százszázalékos románok az egy-egy győzelemmel, illetve vereséggel álló törökökhöz látogatnak. A vb-ezüstérmes, és eddig szintén százszázalékos hollandokra könnyű feladat vár, Andorrát fogadják.
A magyarok Andorra 5-0-s legyőzésével és a hollandoktól hazai pályán elszenvedett 4-1-es vereséggel a harmadik helyről várják a törököktől és románoktől is vereséget szenvedő észtek elleni mérkőzést.
A válogatott eddig kétszer találkozott az észt csapattal, egyszer győzött, egyszer vereséget szenvedett. A magabiztos, 5-0-ás sikert Lothar Matthäus irányításával érte el a magyar együttes egy 2004-es, bangkoki felkészülési tornán - az akkori csapatból Juhász Roland és Vanczák Vilmos tagja a mostani keretnek.
Az észtek 2003 novemberében, Gellei Imre utolsó mérkőzésén 457 néző előtt nyertek az Üllői úton, a jelenlegi keretből Gera Zoltán, Király Gábor és Szabics Imre is ott volt a pályán.
A péntek esti vb-selejtezők közül két olyan találkozó emelkedik ki, amelynek résztvevői szerepeltek a nyári Európa-bajnokságon. A pár hónapja Eb-elődöntős portugálok a két meccs után hozzájuk hasonlóan százszázalékos oroszokhoz látogatnak, míg a szintén Eb-elődöntős németek Írországban lépnek pályára, mindkét csapat megnyerte eddigi két meccsét. A világ- és Európa-bajnok spanyolok ezúttal Fehéroroszországban lépnek pályára.
A pénteki vb-selejtezők
A csoport:
Macedónia-Horvátország, Szkopje 20:30 ó
Szerbia-Belgium, Belgrád 20:30 ó
Wales-Skócia, Cardiff 20:45 ó
B csoport:
Csehország-Málta, Plzen 18 ó
Örményország-Olaszország, Jereván 18 ó
Bulgária-Dánia, Szófia 20 ó
C csoport:
Feröer-szigetek - Svédország, Torshavn 18 ó
Kazahsztán-Ausztria, Asztana 18 ó
Írország-Németország, Dublin 20:45 ó
D csoport:
Törökország-Románia, Isztambul 19:30 ó
Hollandia-Andorra, Rotterdam 20:30 ó
Észtország-Magyarország, Tallinn 20:30 ó
E csoport:
Albánia-Izland, Tirana 19 ó
Svájc-Norvégia, Bern 20:30 ó
Szlovénia-Ciprus, Maribor 20:45 ó
F csoport:
Oroszország-Portugália, Moszkva 17 ó
Luxemburg-Izrael, Luxembourg 21 ó
G csoport:
Liechtenstein-Litvánia, Vaduz 19:30 ó
Szlovákia-Lettország, Pozsony 20:15 ó
Görögország - Bosznia-Hercegovina, Pireusz 20:45 ó
H csoport:
Moldova-Ukrajna, Chisinau 20 ó
Anglia-San Marino, London 21 ó
I csoport:
Finnország-Grúzia, Helsinki 17:30 ó
Fehéroroszország-Spanyolország, Minszk 20 ó
A dél-amerikai vb-selejtezők pénteki programja:
Bolívia-Peru, La Paz 21 ó
Argentína-Uruguay, Mendoza 21 ó
Kolumbia-Paraguay, Barranquilla 22:30 ó
Ecuador-Chile, Quito 23 ó