Szalai zseni, mesterhármasával nyertek
Huszti Szabolcs után Szalai Ádám játszik hétről-hétre kirobbanó formában a Bundesligában. Az FSV Mainz csatára triplázott a kilencedik fordulóban, a Hoffenheimnek a 21., a 46. és 64. percben is betalált.
Szalai első gólját fejesből szerezte, a bal oldaról érkező beívelésre berobbant a védők közé, és közelről a bal alsó sarokba bólintott. Esélye sem volt a másik oldalon ragadt kapusnak.
A Mainz a második félidő elején pillanatok alatt növelte az előnyt, még egy perc sem telt el, amikor egy letámadás után Szalai lépett ki, és két védő között 16-ról keresztbe gurított.
Szalai a harmadik gólját ismét fejjel szerezte, egy szögletnél futott be, és négy méterről felugorva csúsztatott a hálóba a 64. percben, és mért kiütéses vereséget a Hoffenheimre.
A Mainz magyar csatára a múlt szombaton is a meccs embere volt, gólt szerzett és gólpasszt is adott, 2-2-vel zárt csapatával a Bayer Leverkusen ellen. A Kicker szerint is azon a meccsen játszott a legjobban a szezonban, kettesre értékelték a teljesítményét. (Az egyes a legértékesebb pontszám.)
Szalai már hét Bundesliga-gólnál jár ebben a szezonban, ez volt az első mesterhármasa a német bajnokságban, korábban még a duplázás sem jött össze neki. Ugyan a klasszikus mesterhármas nem jött össze neki, nem egy félidőben rúgta a góljait, de magyar játékosnak még ez sem sikerült korábban a német bajnokságban.
A másik, szombaton pályára lépő magyar játékos, az újonc Fürthöt erősítő Stieber Zoltán gólpasszt adott a vendég Werder Bremen ellen 1-1-re végződő meccen.
A címvédő és hétközi BL-fordulóban a Real Madridot legyőző Borussia Dortmund ezúttal a Freiburg vendégeként nyert. Az eddig utolsó, hét bajnoki óta nyeretlen, legutóbbi négy meccsén pedig vereséget szenvedő Wolfsburg Felix Magath vezetőedző csütörtöki elküldése után 4-1-re győzött Düsseldorfban.
Bundesliga, 9. forduló:
FC Schalke 04-1. FC Nürnberg 1-0 (0-0)
SC Freiburg-Borussia Dortmund 0-2 (0-0)
FSV Mainz 05-1899 Hoffenheim 3-0 (1-0)
SpVgg Greuther Fürth-Werder Bremen 1-1 (1-1)
Fortuna Düsseldorf-VfL Wolfsburg 1-4 (0-0)
pénteken:
FC Augsburg-Hamburger SV 0-2 (0-1)
vasárnap:
VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 15.30
Bayern München-Bayer Leverkusen 17.30
Hannover 96-Bor. Mönchengladbach 17.30