A Barca 15 perc alatt gyilkolta le a Rayót
A Barcelona különösebb erőfeszítés nélkül 5-0-ra verte a Rayo Vallecanót a spanyol futballbajnokság kilencedik fordulójában. Villa, Messi, Xavi és Fabregas is gólt szerzett, Valdés kapusnak is sikerült majdnem összehoznia egyet, a saját kapujába.
A Rayo bátran kezdett, nem állt be védekezni, a jobb szélen próbálkoztak. Az ott elfutó Baptistao büntetőt is próbált eljátszani, de Fabregas a 16-oson kívül ért hozzá, így csak szabadot kapott. A Barca az első negyed órában nem pörgött fel, nem játszott célratörően a csapat. Valdés pedig egy hátrapasszt olyan ügyetlenül kezelt le lábbal, hogy majdnem saját kapujában kötött ki a labda.
A 20. percben aztán elég volt villanás és meglett a Barca vezetés, David Villa középre futott, Fabregas tökéletesen passzolt elé, könnyedén a kapuba rúgta. Messinek volt még egy veszélyes szabadrúgása éles szögből, de az első félidő végéig maradt az egygólos előny.
A második félidőt a Rayo és Barca is élénkebben kezdte, de utóbbi volt sikeresebb. A 47. percben Pedro volt harcias, két védőn is áthúzta magát a jobb szélen, majd Montoya passzolt az üresen befutó Messinek, aki ballal eltekerte 12-ről a kapus mellett.
Rayo Vallecano 0-5 Barcelona by goalsarena2012
Az egyetlen veszélyes lövést a Rayóból Delibaszics engedte el a 60. percben, de a takarásból, laposan érkező labdára leért Valdés.
A Rayo az utolsó negyedórára megtört, a 78. percben Xavi talált be, az alapvonalról Jordi Alba passzolt vissza neki, majd két perccel később már Fabregas is feliratkozott a góllövő listára. Jobb oldalról Pedro tekerte be neki, a védője elhagyta, így közelről tehette kapuba.
A végeredményt Messi állította be a 89. percben. jobb oldalról tört be, és a kapust is elfektetve lőtt a kapuba. Az idei kilenc bajnokiján ez volt a 13. gólha.
A Barcalona kilenc forduló után veretlenül áll az első helyen, de az Atlético Madrid egy vasárnapi győzelemmel pontszámban behozhatja.