Két méterre állt a partjelző, és nem látta
További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
A Manchester United, a Juventus és a Milan is jól járt a bírók tévedésével a hétvégén, mindhárom sztárcsapat játékosai lesről szereztek győzelmet értő gólt, a Manchester ráadásul rangadót nyert.
A szombat esti Milan-Genoa mérkőzésen ismét a 19 éves El Shaaraway mentette meg a hazaiakat, a csatár 77. percben szerzett góljával három forduló után tudtak nyerni a milánóiak. A visszajátszások alapján egyértelmű volt, hogy a gólpasszt adó Abate lesen kapta a labdát, a partjelző két méterre állt a játékostól, de nem intett. A Tőzsér Dániellel felálló Genoa az újabb vereséggel nehéz helyzetbe került, csak két ponttal előzik meg a kiesőhelyen álló Chievót.
Vasárnap délután a veretlen maradt Szicíliában a bajnoki címvédő Juventus. Ők is lesgóllal nyertek, az ellenfél Catania szabályos gólját nem adták meg.
A hazaiak a 25. percben egy szabadrúgás után szerzett gólját érvénytelenítette Gervasoni játékvezető, miután partjelzőjével megbeszélte a történteket. A lassítás alapján egyértelmű, hogy nem volt les, a Juve védője fél méterrel beljebb állt a csúsztatás előtt, ami után a gól született.
Az 57. percben a Juventus szerzett lesről gólt, a bíró az esetnél nem fújt. Bendtner ziccerben lépett ki, előrébb volt, mint a védők, próbálkozását még védte a hazaiak kapusa, de a kipattanót Vidal begurította. A góllal nyert és veretlen maradt a Juventus, a Napoli előtt három ponttal vezetik a bajnokságot.
A Gazzetta dello Sport hétfői számának címlapján az olasz futball mérgének nevezi a Juventust, míg a Corriero dello Sport botrányról ír, a játékvezetők mellett tehát a néhány éve a Calciopoli-botrány miatt kizárt Juvét is megtalálták a történtek miatt.
Angliában a Manchester United győztes gólja váltott ki indulatokat. A mérkőzésen több vitatott ítéletet hozott Mark Clattenburg 2-2-s állásnál engedte el a manchesteri Javier Hernandez gólját, negyed órával később ezzel a találattal nyert is a United. A csatár a kapuból jött ki a vendégek akciójánál, ő volt az utolsó ember a pályán Cech kapus mögött a passz pillanatában, majd két méterről bebelsőzte a labdát.
A győzelemmel a Manchester United elvette a Chelsea veretlenségét a bajnokságban, és egy pontra megközelítette a londoniakat. A mérkőzést vezető Clattenburgot később rasszizmussal vádolták meg, állítólag a chelsea-s Mikelnek és Matának is beszólt, az ügynek még lesz folytatása.