Mourinhónak tetszik a nagyszájú angol
Először szerepel az angol válogatott keretében a Crystal Palace szélsője, Wilfried Zaha, akit José Mourinho Real-edző már ki is nézett magának. A 20 éves játékosnak nincs gondja az önbizalommal.
Zaha az U21-es válogatott után a felnőttek között mutatkozhat be szerdán svédek elleni barátságos meccsen. A Crystal Palace húszéves szélsője José Mourinho érdeklődését is felkeltette, a Mirror szerint a Real megfigyelői már megnézték Zahát, akit állítólag a Tottenham, a Chelsea és az Arsenal is vinne.
A Crystal Palace vezeti az angol másodosztályt, feljutás esetén szeretnék megtartani egyik legjobbjukat, ezért 20 millió fontos árral igyekeznek elijeszteni az érdeklődőket.
A fiatal játékosnak önbizalma is bőven van. „Sosem gondolom egy másik játékosról azt, hogy jobb nálam, kivéve, ha Cristiano Ronaldóról és Messiről van szó" - mondta a Guardiannek. Hozzátette, olyan védők ellen szeret igazán játszani, akik valóban próbára tudják tenni a képességeit.
A Ligakupában tavaly már villogott, a Manchester United ellen 2-1-re megnyert negyeddöntőben többször is a manchesteri védelem mögé tudott kerülni.
Az elefántcsontparti születésű középpályást Roy Hodgson szövetségi kapitány ezért is szerette volna minél hamarabb behívni, nehogy az afrikaiak lecsapjanak rá, noha Didier Drogba is győzködte, hogy válassza szülőhazáját. A Crystal Palace-ban a 2009/2010-es szezonban mutatkozott be, azóta kilencvennyolc bajnoki mérkőzésen lépett pályára, tizenegy gólt szerzett.