Eldőlt: városok rendezik a 2020-as Eb-t
Ahogy arról pár hete már írtak külföldön, megvalósul, csütörtökön az UEFA-nál eldőlt, hogy országok helyett városok lesznek a 2020-as futball-Európa-bajnokság házigazdái.
"A 2020-as tornát szerte Európában különböző nagyvárosokban bonyolítják le a mai döntés értelmében" - jelentette be Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára csütörtökön.
A Michel Platini elnöktől származó javaslat széleskörű támogatást kapott a nemzeti szövetségeknél.
Korábban kiderítette a sajtó, hogy melyik tizenhárom város kapna meccseket. A 2018-as vb-döntő után Moszkva már a felújított stadionban várhatná az Eb-t - más keleti helyszín nincs -, továbbá Athénre (2004-ben olimpiai döntő volt) és Isztambulra is gondoltak.
A jelöltek között egyedül Zágrábban nincs jelenleg olyan stadion, ami megfelelne az UEFA kívánalmainak, de abban bíznak, hogy a Makszimirt addigra olyan állapotba hozzák a horvátok. (Budapesten a terv megvan az új elitkategóriás stadionra, 2016-ra, de az UEFA-nál ez nem számít.)
Ezenkívül nyolc nagy város szintén meccsekhez jutna: Amszterdam, Brüsszel, Róma, Madrid, Lisszabon, London, Párizs, Berlin.
A svájci Basel a legkisebb város, amelyikre a könnyű légi megközelítése miatt esett a választás. Ott volt az Eb-elődöntő volt 2008-ban.
Berlin háromszor is rendezhetne, az egyenes kieséses rendszerben is kapna egy találkozót a 2006-os vb-döntőt vállaló Olimpiai Stadion. A két elődöntőnek, valamint a döntőnek Isztambul a favoritja - állította a Bild.
Mostanáig egy, vagy közösen két ország adott otthont a négyévenkénti futballtornának. A következő, 16-ról 24 csapatosra növelt Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban, lehetséges, hogy ez lesz az utolsó országos Eb.