A legendagyilkos edzők magukat is égették

José Mourinho nem először próbálja ki az erejét, valamint hatalmát, de olyan messze eddig edzői karrierje alatt nem merészkedett, hogy a csapatkapitányt, a Real Madrid saját nevelésű játékosát hirtelen a kispadra ülteti. Iker Casillasszal ez történt szombat este, és megdöbbentő volt négy év után a kispadon látni, ezért is kapott egy külön kamerát.

A portugálnál is bátrabb volt Ruud Gullit, amikor a Newcastle legendáját, Alan Shearert hagyta ki. A nyilvánvalóan abszurd lépést nem koronázta siker, a csatár a klubnál maradt, míg a hollandnak hamarosan felmondtak.

André Villas Boas Európa Liga-győzelemmel és portói szerződésének kivásárlásával érkezett a Chelsea-hez, ezért vette a bátorságot, és Didier Drogbát a padra ültette. Nem tudni, mennyire volt Abramovics kérése, hogy lendítse játékba a spanyol Torrest, akiért irdatlan összeget fizettek ki. A lépés rossz volt, a Chelsea szenvedett, majd miután Di Matteo az elefántcsontpartinak szavazott bizalmat, a Chelsea eljutott a BL-döntőig, és meg is nyerte.

Sir Alex Ferguson viszont eddig megnyerte a csatáit, pedig nem riadt vissza a kockázatosnak látszó fegyelmezésektől. David Beckham mellett Wayne Rooney-t is könnyű szívvel leültette, ha éppen a csapat érdekei úgy kívánták. A csapat életében ezek a mellőzések nem okoztak törést, inkább energiákat szabadítottak fel, amit a Realnál mondjuk nem lehetett érzékelni. (Ferguson részsikerei abszolút erősítették a tekintélyét, és őt magát is.)

A Realnál nem ritka, hogy az idoloknak átmenetileg nem megy jól a soruk, mert az 1958-59 körül Spanyolországban lényegében még ismeretlen Puskás rögtön csatát nyert Caniglia mesterrel szemben, végül az argentin edzőnek kellett távoznia, nem a magyarnak.

A brazil Ronaldo viszont alulmaradt Capello mesterrel szemben, a padoztatás után a Milanhoz szerződött a brazil világbajnok.

Pellegrini kvázi Raúlban találta meg a bűnbakot, az addigi állandó kezdő, saját nevelésű csatár a kispadra szorult, mindössze nyolcszor volt kezdő. (Igaz, a csapattól végül nem ő, hanem Mourinho küldte el 2010-es érkezésekor.)

Mourinho az Internél sem ismert kegyelmet, a világbajnok Marco Materazzi egy év után kiszorult - jóllehet addig bizalmasa volt -, mert nem illett a csapatba. De azt sokkal inkább lehetett szakmai érvekkel magyarázni, mint a mostani tekintélyteremtő lépést.

Mourinho kedvence volt ebben az akkori BL-győztes Interben Cambiasso valamint Javier Zanetti is, akik viszont az argentin kapitány Diego Maradona beválogatási küszöbét nem érték el a 2010-es vb-n.

Nyolc évvel korábban Marcelo Bielsa legalább elvitte a két argentin sztárt: Batistutát valamint Crespót, de mivel alapelve volt, hogy egyszerre nem lehetnek a pályán, mert kioltják egymást, nem változtatta meg elképzelését. Minden idők legjobb argentin csapata ki is esett gyorsan, még a csoportkörből. Bielsa most a Bilbaónál van, a világbajnok Fernando Llorente pedig a padra került, bár most ehhez kevesebb köze van a szakvezetőnek, mert a csatár akart mindenáron elmenni, a vezetőség pedig így büntette meg. Igaz a Bilbao nincs a tízben a bajnokságban, mivel Llorente jegelésével 15 gólra is nemet mondtak.

Az olasz világbajnok Alessandro del Piero élete akkor lett nehezebb, amikor Ciro Ferrara és Zacherroni nem bízott benne, pedig 2009 után még voltak kifejezetten jó meccsei, bajnok is lett a Juventusszal. Andrea Pirlóval lett bajnok, akitől pedig a Milanhoz érkező Allegri szabadult meg. Ha úgy is látszott, Allegri jót húz, az élet nem igazolta, mert Pirlo feltámadt a Juventusban és a válogatottban is.