![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
C. Ronaldo azt csinál, amit akar
További Futball cikkek
-
Visszatér a magyar válogatott a Puskás Arénába, péntektől kezdődik a bérletárusítás
- Attól a csapattól igazolt védőt a Ferencváros, amely kiejtette a Bajnokok Ligájából
- Az angol harmadosztályba vezethet a magyar válogatott középpályásának útja
- A Real Madrid edzője és két kulcsjátékosa is csúcstartó lett a Szuperkupa-győzelem után
- Új időszámítás kezdődik Kispesten, tulajdonosváltás a Budapest Honvédnál
Valencia–Real Madrid 0-5
Előtte: A harmadik helyen szerénykedő, a Betis által szorongatott Real Madrid feladta a bajnokságot. A Barcelonától 18 pontra vannak lemaradva, utolsó négy meccsükből csak egyet nyertek meg, és már a második hely megszerzése is bravúr lenne. Nem lesz könnyű dolguk a bajnokságot pocsékan kezdő, az utolsó három meccsükből viszont hármat nyerő Valencia ellen sem. A Valencia otthon utoljára 2009-ben nyert a Real ellen, azóta a Real három meccsen 12 gólt lőtt a Mestallában.
Közben: Egy perccel azután, hogy ziccert hibázott, Higuaín 12 méterről bevágta di María passzát, 0-1.
A 34. percben Ronaldo az alapvonalnál szép cselekkel csapta be a rátámadó két védőt, beadását di María a kapu torkában passzolta a hálóba, 0-2.
Egy perc múlva C. Ronaldo futott el simét a bal szélen, és 12-13 méterről laposan a rövid sarokba lőtt, 0-3.
A 41. percben Özil passzát lövi be Ronaldo, 0-4.
Özil passzát most di María lövi be, 0-5
Roma–Inter 1-1
Előtte: Két, mostanában bukdácsoló csapat rangadója, hiszen az Inter mégiscsak 4., a Roma pedig 6. helyen áll. A Roma a Milan 4-2-es legyőzése óta léptelen nyerni, az Inter az elmúlt négy meccsén csupán négy pontot szerzett. A két csapat az olasz Kupában még kétszer játszik egymás ellen a következő napokban. A tavalyi Roma–Intert 4-0-ra nyerték a hazaiak.
Közben: A 22. percben Totti 11-eséből vezetést szerzett a Roma, 1-0. Az első félidő hosszabbításában Palacio egyenlített.
Bordeaux–Paris SG 0-1
Előtte: Folytatódik a Lyon, a Marseille és a PSG versenyfutása a bajnoki címét, de az első helyezett Lyontól 9 pontra lemaradva Bordeaux-t sem szabad leírni. Főleg, ha megveri az előző fordulóban meglepetésre hazai pályán az Ajaccio ellen ikszelő Paris SG-t.
Ibrahimovic góljával nyert a PSG, és jobb gólaránnyal vezeti a bajnokságot.
Mali–Niger 1-0
A 84. percben Seydou Keita góljával győzött Mali válogatottja az Afrika-kupán.
A B csoport második találkozóján a sokáig gólnélküli döntetlenre álló találkozót a volt barcás Seydou Keita döntötte el a 84. percben.
Atlético Madrid–Levante 2-0
Előtte: Fantasztikus szezont fut az eddig valamennyi hazai meccsét megnyerő Atlético. Az Európa ligás indulásért hajtó, pár éve még lesajnált Levante kemény diónak ígérkezik, de 2006 óta mindig verik őket a Vicente Calderón stadionban.
Közben: A 32. percben a madridiak három labdaérintésből kipasszolták a vendégek védelmét, az akció végén Adrian talált éles szögből a kapuba. Az 58. percben az eddig 18 gólt szerző Falcao helyett Costa állt be. A 60. percben Koke góljával már 2-0 az Atléticónak.
Fiorentina–Napoli 1-1
Előtte: A hazaiak zsinórban kétszer kaptak ki, lassan oda lesznek a dobogós álmok. A Napoli büntetőpontjait viszont a héten eltörölték, így közvetlenül az első helyezett Juventus mögött áll. Tavaly a Napoli 3-0-ra nyert Firenzében.
Közben: A 33. percben a hazaiak védője Roncaglia a saját térfeléről lőtt gólt, előreívelt labdájára a Napoli-kapus De Sanctis szörnyen jött ki, saját védője is akadályozta, a labda pedig bepattogott a kapuba.
A félidő vége előtt Cavani hozta vissza a vendégeket a meccsbe, Hamsik beívelt szabadrúgását fejelte védhetetlenül a kapuba. Maradt az 1-1 a végéig, a Lazio után a Napoli is lemaradt a listavezető Juventus mögött.
Chelsea–Arsenal 2-1
Előtte: A Chelsea a nem túl népszerű Rafael Benítez kinevezésével megszerezte a harmadik helyet. Ha meg akarja őrizni, akkor az őt nyolc pont lemaradással követő Arsenalt is illene legyőzni hazai pályán. A végeredmény kiszámíthatatlan, legutóbb például 5-3-ra nyert az Arsenal a Stamford Bridge-en.
Közben: A szakadó hóesésben kezdődött meccsen a Chelsea már az 5. percben megszerezte a vezetést, Matát ugratták ki a védők között, a spanyol pedig tizenegy méterről higgadtan a léc alá lőtt. A 16. percben Szczęsny kapus buktatta Ramirest a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Lampard gurította be. A második félidőben összeszedte magát az Arsenal, több helyzet után Walcott szépített az 59. percben.
A végén az Arsenal nagyon beszorította a Chelsea-t, de az egyenlítés nem sikerült, Lampardék megőrizték a harmadik helyet.
Milan–Bologna 2-1
Előtte: A masszív Bolognát kellene a rendkívül rosszul rajtol Milannak legyőznie, és akkor akár a 6. helyre is felkúszhat a táblázaton. A tavalyi meccs 1-1 lett.
Közben: Az első félidőben nem volt gól. A vezető találatot végül a 65. percben tudta begyötörni a Milan, Pazzini talált be a vendégeknek. Az ötös előtt forgolódott, majd lőtt, a labda az egyik védőről pattant be.
A hajrában jött az újabb hazai találat, Pazzini második gólját lőtte a meccsen, de két perccel később Mexes öngóljával szépített a Bologna. A Milan így is nyerni tudott, győzelmével megközelítette az ötödik Fiorentinát.
Ghána–Kongói DK 2-2
Előtte: Az Afrika-kupa első napján egyetlen gól sem született, a ghánai csapaton volt a sor, hogy ez ellen tegyen valamit, Kongó ellen léptek pályára a B csoportban.
Közben: Az esélyesebbnek tartott ghánai csapat a második félidő elején már 2-0-ra vezetett, ám előnyét nem tudta megtartani, és végül meg kellett elégednie egy ponttal.
Genoa–Catania 0-2
Előtte: Tőzsér a múlt héten sem lépett pályára, utolsó meccsét 2012. december 22-én az Inter ellen játszotta. Az utolsóelőtti hazaiaknak kötelező lenne nyerni a dobogósoktól és a kiesőjelöltektől egyenlő távolságra lévő Catania ellen. Ilyenkor szokott döntetlen lenni?
Közben: Tőzsér a cserepadon se volt, a vendég Catania már a negyedik percben előnyben volt Bergessio találatával. A vendégek második tgólját Barrientos szerezte a végén, ezzel el is dőlt a mérkőzés, a Genoa maradt a kiesőhelyen.
Roda–NEC 2-0
Előtte: A hazaiaknál Németh Krisztián és Kádár Tamás is pályára léphet, a vendégeknél Babos sérült. A Rodának a lehető legrosszabbkor ért véget a tavalyi szezon, mert hosszú idő után végre győztek. Rájuk fér az újabb győzelem, mert a kiesés szélén vannak, a NEC felsőházért küzd. Németh még csak egy gólt lőtt, hátha most beindul.
Közben: Kádár és Németh is a kispados volt, csapatuk pedig már az első percben vezetett Malki góljával. A 68. percben a Roda növelte az előnyét, Lebedynski fejelt a NEC kapujába, ezzel be is állította a végeredményt. Németh a 92. percben állt be, Kádár nem kapott lehetőséget.
Tottenham–Manchester United 1-1
Előtte: Ki lesz, aki megállítja a listavezető MU-t? Talán éppen az utoljára december 9-én, az Evertontól vereséget szenvedő Tottenham? A Manchesternek van miért visszavágnia, hiszen az ősszel Villas-Boas csapata vendégként nyert 3-2-re az Old Traffordban.
Közben: A 26. percben Cleverley nagyszerű beadását Van Persie bólintotta a Tottenham kapujába.
A második félidő elején több nagy helyzete is volt a Tottenhamnek, be is szorultak a vendégek, de a gólt megúszták, De Gea nagyokat védett, a védelem is jól teljesített. A manchesteriek mégsem tudták kihúzni a végéig, a 93. percben Lennon középre adott labdáját Dempsey öt méterről kotorta be, és hozta döntetlenre a meccset.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)