Mario Balotelli a Milanba szerződött
„Milan, jövök" - üzent Mario Balotelli egyik legjobb bresciai barátjának kedd délelőtt az olasz Gazzetta dello Sport szerint, majd néhány órával később a Manchester City és a Milan megegyezett az átigazolásáról - írja az újság. A 22 éves csatár érkezését bármelyik pillanatban hivatalosan is bejelenthetik.
A Gazzetta úgy tudja, a milánóiak húszmillió eurót adnak az olasz csatárért négy részletben, évente öt milliót fizetve. A City huszonkétmillió eurót várt a tavalyi Európa-bajnokság egyik sztárjáért, ám elég könnyen beadta a derekát.
A futballista minden áron szeretett volna hazatérni Olaszországba, kedvenc klubjába, a Milanba, és állítólag abba is belement, hogy kevesebbet kapjon, mint az angoloknál. Évi ötmillió eurót kereshet, ráadásként nagyobb bónuszt kap az aláírásért.
Angliában van a játékos ügynöke, Mino Raiola, aki akár már kedden kicsikarta az üzletet, bő két nappal a transzferszezon angliai zárórája előtt. (Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Németországban még szombatig lehet átigazolni.)
A balhés csatárról egy hete még azt nyilatkozta a Milan elnöke, Silvio Berlusconi, hogy nincs rá pénzük, Adriano Galliani igazgató pedig azt, hogy 99,9%, hogy nem jön. Vasárnap akár játszhat is az Udinese ellen haverja és válogatottbeli, illetve immár milanos csapattársa, Stephan El Shaarawy oldalán.