Valér
2 °C
8 °C

Balotelli, te hálátlan, örökké zaklatni fogunk

2013.02.25. 11:32

Nem érte váratlanul Milánót, hogy egész vasárnap szakadt a hó és felváltva a havas eső, a két szurkolótábor közötti hangulatot pedig jól jellemezte, hogy a hideg és a csapadék miatt bosszankodtak leginkább. A villamoson azt mondta az egyik Milan-drukker, hogy unokatestvérek vagyunk, miért balhéznánk? „Most már csak Genovában, Rómában vannak ellenségek” - majd szemlátomást meghökkent a tekintetemen.

Mire mondtam neki, hogy kissé féltem, mert a jegyem eredetileg a Milan-szektorba szólt volna, ha nem olyan rendesek az Internél, és nem adnak egy sajtójegyet. „Hagyd a fenébe azt, gyere velünk, ott lesz a hangulat” - mondta bátran, de csak egy pillanatra futott át az agyamon a kérés.

Kihagyhatatlan volt a szerdai 2-0 a Barca ellen, de az 1994-es BL-döntő is.

Egy kicsit még büszke is voltam magamra, hogy jobban ismertem azt a csapatot – Baresi hiányzott a védelemből, Filippo Galli játszott Costacurta mellett -, mint a velem hasonló korú drukker. Nem hitte el, hogy szakmai ártalom, mire mondtam, hogy Magyarországon az én korosztályomban vélhetően mindenkiben megbújik a Milan-drukker, hiszen a futballébredésünk a Gullit, van Basten korszakra vezethető vissza, még ha nekem a személyes kedvencem Dejan „Il Genio” Szavicsevics is volt.

A stadionhoz érve zavarba jöttem, hogy nem fogom tudni száz százalékos biztonsággal a kezdőt, vagy éppen a hadrendet, mert persze ez is felmerült, és ekkor már csatlakoztak az interesek, akik épp azt vitatták, melyik lesz Cambiasso posztja, és mi lesz Chivuval, a sérült Ranocchia mennyire sérült.

Milyen taktika?

Ha már zavarba hoztak, gyorsan el is sütöttem az argentin Menotti poénját: a 4-1-3-2 vagy éppen a 4-3-3 csak telefonszámok, mert mindenki védekezik, mindenki támad.

A hétközi meccsen is volt vagy ötszáz magyar, most is találkoztam olyannal, aki negyvenedik születésnapjára kapta ezt az utat, de voltak alig húsz éves fiatalok. „Akkor vagy férfi, ha egyszer már láttad a milánói derbit, nem?” - vetette fel egyikük, a többiek pedig helyeseltek. „Ez egy kis vb-döntő, kevés pénzből” - ezzel a felvetéssel sem lehetett vitatkozni. Voltak visszatérő, minden évben a derbire a városba visszatérők, párosítástól függetlenül.

Nincs még egy olyan nemzet, amelyiknek annyira nincs futballsztárja, mint a magyar – húsz év alatt a BL-ben senkinek sem volt egy jó szezonja -, a drukkerei pedig mégis nagy számban mennek el bárhová. Megkockáztatom, olaszon kívül most is magyarok voltak a legtöbben a stadionban. Még a japánok elé is befértünk, pedig ugye nekik Nagatomo miatt fontosabb egy ilyen meccs. Amikor Zlatan Ibrahimovic a városban volt, Svédországból chartergépek jöttek, de mivel Magyarországhoz is közel van a város, a repülőjegy is olcsó, mind az Inter, mind a Milan különösen fontos otthon. Van, aki mindkettőt szereti.

Nehéz visszaadni, hogy két és fél órával a meccs előtt milyen hangzavar szűrődött ki a stadionból. Ahhoz képest, hogy az októberi derbin negyvenezren voltak – talán ez volt a történelmi mélypont, mert a Milan akkor éppen az izmos tizedik helyért harcolt -, az volt a benyomásom, már most bent vannak a San Siróban annyian.

Az olasz foci szakavatott ismerőjével, Barthos Zoltánnal - miután behajítottunk egy grappát, mert a kinti két fokra másként nem lehet felkészülni - épp arról beszélgettünk a meccs előtt mennyien lesznek. Elmesélte, az Inter oldalán, az idén, a kapuknál, félórával a meccs előtt, ekkora szurkolói sort még nem látott.

Végül nem lett telt ház, de az érzet közelített hozzá: volt hanggránát, a szurkolók túlkiabálták egymást.

A meccsen a Milan gyorsan felállt az Allegri által favorizált 4-3-3-ra, de most Balotelli volt a csúcsdísz, a center, nem Pazzini, mint a Barca taktikai megsemmisítésekor. A tévében, szinte apróhirdetésben kérték az Inter drukkerektől, gyalázhatják őt, üvölthetik, hogy alkalmatlan, csak a bőrszínével ne foglalkozzanak, mert annak nemcsak súlyos anyagi következményei lehetnek. Emésszék meg, hogy az ellenoldalt erősíti. (Már akkor is Milan-meccsre járt, amikor az Intert örvendeztette.)

Balotelli, a főszereplő

Balotelli első momentuma persze hatalmas ovációt váltott ki, Muntari lőhetett volna az ötödik percben, de mint a kéziben, ő volt a sánc előtte, így esély sem volt, hogy eljusson a kapuig a labda. Winklerrel arról beszélgettünk a meccs előtt, hogy mennyivel könnyebb a Milannak most védekeznie, ha már a csatársor elkezd szűrni, és ehhez most a Milannak megvannak az emberei. A szezon eleji váratlan vereségekkor az volt a benyomásom, még csak jó védője sincs a csapatnak, pedig Olaszországban, ha valamihez értenek, akkor az a védelem.

Most már világos, túl távol voltak akkor a csapatrészek egymástól, Allegri nem tudta egymáshoz igazítani őket, ezért tűnt minden olyan esetlennek. (De Jong hiánya is csak jót tett.) A tökéletestől persze még így is messze van, de jövőre ezzel a Milannal valószínűleg számolni kell, és már az idei is simán eljuthat a nyolcig a BL-ben.

Épp negyedóra telt el, amikor Balotelli helyzetbe került, de mintha akkor is szűrt volna, az ötösön messze elpattant tőle a labda, pedig szemben állt a kapussal. Erre Palacio egy Páling-droppal válaszolt, bedobás lett, pedig tíz méterről, kicsit szélről illik kaput találni.

A 21. percben El Shaarawy eltalálta a kaput, nem is akárhogy. A Boateng tökéletes labdája után jobb külsővel rakta a léc alá a labdát. Érthetetlen volt, Zanetti ekkor miért a bal oldalon játszott, amikor a Milan a másikon volt veszélyesebb. Nagatomo mellől lőtte a gólt a csatár. (A második félidőre át is került az argentin legenda a másik védőpozícióba.)

Montolivo nem hiába mondta, imádkozik érte, hogy ő lője a győztes gólt, mert így legalább leáll a sajtó azzal, hogy milyen a viszonyuk Balotellivel. Győztes gól persze nem lett belőle, mert az Inter nem annyira gyenge, hogy két félidőn keresztül rosszul játsszon, egyidejűleg a Milanban sincs még meg a gyilkos ösztön, hogy kivégezzen egy félidő alatt bárkit. (Pedig az elsőt abszolút uralták.)

Az Inter furcsa 4-4-2-es szerkezetben játszott, volt, hogy három védő lett belőle, de volt, hogy öt, amikor a három piros-fekete csatárhoz csatlakozott még valaki.

Magyar szakértés

Ezeket a taktikai észrevételeket a magyar szakma többségének kedvéért lassan írom, hátha valaki feldolgozza. A múltkor belenéztem egy meccsértékelésbe, pro licences edzőjelöltébe, és azért felesleges volt egy métert is utazni, tévéből ugyanazokat a magvas gondolatokat le lehetett volna írni. Hatalmas legenda persze, amikor két túlsúlyos magyar edző szakmai úton volt Milánóban, és azt hitték, hogy ők a szertárosok, hiszen húsz kiló plusz a komplett edzői karon van, nem egy emberen.

Balotelli fejesét is kiszedte valahogy Handanovic, a liga egyik legjobb kapusa, a szlovén foci jelenlegi ékköve. Két perc múlva ugyanez volt a szereposztás, de Balotelli ezúttal belelőtte. Közel járt a gólhoz a derbi szimbóluma, de nem volt szerencséje. 22 éves, mentálisan nyilván nem kis feladat feldolgozni, mi vár rá.

Meg is kapta a vaffanculót az interesektől, akik önmaguk szórakoztatására, valamint hogy az ellenoldalnak üzenjenek, menetrendszerűen, öt percenként rakták ki a lepedőket, de a válasz sem maradt el. Nem mindig Balotelli volt a téma, volt, hogy csak egy „rossoneri carabinieri” érkezett.

Rasszizmus és a banán

A lepedők közül egy sem utalt a főszereplő bőrszínére – a felfújható banánnal viszont nyilván rá céloztak, nem Zapatára -, arra természetesen igen, hogy csak egy szerencsétlen és hálátlan ember, aki eldobta magától azt a mezt, amelyik híressé tette, ahelyett, hogy tisztelte volna. Ezért örökké zaklatni fogják. Költse újságra a zsebpénzét, satöbbi, satöbbi. Ezekből ő nyilván semmit sem észlelt, maximum a családja, ő csak egyszerűen csendre intette a három éve még érte lelkesedő fanokat.

A meccs után ezeken a drapériákon a buszba zsúfolódott – interes és milanos - drukkerek jót nevettek, nyilván nem ők fújták fel a banánt.

Nem ilyennek képzeltem, nem hittem, hogy csak torokkal esnek egymásnak. Hat év azonban nagyon sok, az utolsó incidens körülbelül akkorra tehető.

Persze egyik tábor sem búsult, mert Stramaccioni edző bátran hozzányúlt csapatához, egyik cseréje, Schelotto pedig két védő közül a kapuba fejelt.

Berlusconi így csak annak örülhetett – két pontot eldobtak szerinte -, hogy neki jobban jöhet, hogy a választások első napján kisebb volt a vártnál a részvétel.