Mourinho: Sokat tanultunk a Barcától
Kedd este a Spanyol Kupa elődöntőjének visszavágójában találkozik ismét a Barcelona és a Real Madrid, az első meccsen 1-1-re végeztek a csapatok a Madridban.
A Barcelonánál továbbra is Tito Vilanova helyettese, Jordi Roura irányít, akinek kétségei vannak a találkozó játékvezetőjével kapcsolatban.
„Undiano Mallencóval nagyon rossz a mérlegünk, a bajnokságban az egyetlen vesztes meccsünkön is ő vezetett. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy nem veteti észre magát mérkőzés közben" - mondta Roura, majd megjegyezte, a Real egy olyan csapat, amely mindig kiszámíthatatlan.
José Mourinho rögtön visszavágott Rourának. „A bíró? Inkább azokról a dolgokról beszélnék, amiket a Barcelona tanított nekünk a sportszerűségről az utóbbi időben. Például, hogy a játékosok ne beszéljék rá a játékvezetőt arra, hogy lapot adjon az ellenfélnek. Vagy ne színészkedjenek, hanem inkább futballozzanak, ami persze nagyon jól megy nekik" - ironizált a portugál edző.
Mourinho elmondta, az olyan nagy meccsek éltetik őket, mint amilyenek rájuk várnak a következő másfél hétben. Kétszer játszanak a Barcelonával, egyszer a Manchester Uniteddel a Bajnokok Ligájában.
„Szeretjük az ilyen nehéz mérkőzéseket, mindenki játszani akar. Készen állunk, és alig várjuk, hogy ott legyünk a pályán".