180 centi alatt nincs helyed a Barcánál
További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A Real Madrid edzője, José Mourinho valószínűleg utolsó szezonját tölti a klubnál, de kedden, a kupában, még megmutathatja, hogy le tudja győzni a futballtörténelem kivételes csapatát, a Barcelonát. A szombati bajnoki meccs éppen ezért különleges lehet, mert a portugál mester azt simán feláldozhatja, még ha ez szentségtörésnek is számít, hiszen a jövő kedden a BL-ben, Manchesterben lesz jelenése csapatának. A BL most mindennél fontosabb, mert a Realnak 2002-ben sikerült utoljára megnyernie, ő pedig 2010-ben épp ezért érkezett a Realhoz. (A BL-ben persze akár megint összejöhet egy Clasico, de egyik csapat sem favoritja a márciusi nyolcaddöntőnek.)
Mi a tét, és mi lehet a legrosszabb?
Mivel egyik csapat sem áll jól a Bajnokok Ligájában (Milan-Barca 2-0, Real-MU 1-1), a keddi kieső egy sorozattól biztosan elköszön, vagyis egy kupát biztosan nem fog hazavinni. Ha még utána a BL-ből is kiesik, legkésőbb március közepére már csak a bajnokság marad. A Barcelonának ezt formalitás megnyernie, akár április végére megteheti, ha megőrzi vagy növeli (a Realtól 16, a második Atleticótól 12 pontnyi) előnyét. Így akár az is előfordulhat, ha a legrosszabb forgatókönyv lép életbe, hogy májusban már kizárólag tét nélküli meccseken játszanak Messiék.
Ha a Real kiesik Barcelonában, kikap Manchesterben a jövő kedden, már csak az lehet a feladata, hogy a második helyet elérje a bajnokságban, hogy ne kelljen BL-selejtezőt játszania. Az alulmotiváltság viszont elkíséri a csapatot három hónapon át.
Milyen folyamatokat gyorsíthat fel a keddi meccs?
Michael Laudrup komoly jelölt a Real Madrid kispadjára. Ugyanakkor az sem lenne meglepetés, ha a nagy riválisnál tűnne fel. Ha Tito Vilanova, a Barcelona jelenlegi edzőjének kemoterápiás kezelése elhúzódik vagy bármilyen komplikáció lép fel, Laudrup akár a Barcelona kispadján is kiköthetne - Guardiola előtt jelölt volt. Mivel a dortmundi Jürgen Klopp nemet mondott a Realnak, Laudrup megfelelő választás lenne, és oldaná a feszültséget is, mivel mindkét klubban megfordult. Egy biztos: Mourinho jelleméből adódóan az utolsókig harcolni fog, de nagy kérdés, ezzel az állománnyal mire jut.
A feszültség, az ellenségeskedés most nem éri el a 2011-es szintet, amikor négy nap alatt találkoztak. Miért?
Elsősorban azért, mert nem Guardiola ül a barcelonai kispadon, Roura legyőzése pedig annyira nem motiválja Mourinhót, nem életcélja, mint a korábbi barát, akivel együtt dolgoztak Barcelonában. Két éve annyira feszült volt a helyzet, hogy az általában higgadt Casillas beintett Xavinak a pályán, pedig korábban kifejezett jó, baráti viszonyban álltak.
„Amikor majd legközelebb találkozunk, majd így szólok hozzá: mi van, te kisköcsög, és akkor minden el lesz intézve” - az idézet Graham Taylor Barca című könyvéből való, de jól érzékelteti, milyen háborús állapotok voltak. Sérülése miatt Casillas ezúttal nem lesz a pályán, de Xavi biztosan, és feltehetően nagyon sok múlik rajta.
Egyértelműen hozzájárult a viszony elmérgesedéséhez, hogy Mourinho nem lehetett a Barcelona edzője 2008-ban, pedig esélyes volt, később nem volt hajlandó kiejteni a klub nevét, általában névmásokkal helyettesítette.
A Real és a Barca sorozata
február 26 - Barcelona–Real Madrid (Spanyol Kupa, elődöntő)
március 2 - Real Madrid–Barcelona (spanyol bajnokság, 26. forduló)
március 5 - Manchester United–Real Madrid (Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő)
március 9 - Barcelona–Deportivo (spanyol bajnokság 27. forduló)
március 10 - Celta Vigo–Real Madrid (spanyol bajnokság 27. forduló)
Mi a mostani Real Madrid baja?
A nagy meccsekre fel tudják szívni magukat a játékosai, a kicsikre már kevésbé. Mivel most nagy meccs lesz, biztosan izgalom is lesz, mert Mourinho vibrálása többnyire átragad játékosaira, ezért van a rengeteg kiállítás. Ebben a bírók is hibásak, de az edző is, aki olykor túlpörgeti csapatát. De még ettől is nagyobb baj, hiányzik a középpályáról egy olyan ember, aki lendületet adhatna. Xabi Alonso erre alkalmatlan: körülményes, nem érzi jól, hogy kellene megállítani az ellenfél támadásait, és hogyan kellene felgyorsítani a saját támadásokat. Öziltől legalább olyan játék kell, mint Madridban, különben nincs esély. Kell még a védelem hatékonysága, elöl pedig Higuain vagy Benzema tökéletes helyzetkihasználása. Cristiano Ronaldo - mint a Clásicókon általában - vélhetően jól fog játszani.
Mi a mostani Barcelona baja?
A Barcelona sokpasszos, gyors játéka nem működik, ha szellemileg, fejben nincsenek rendben, mert a játékhoz a gyors gondolat is nagyon fontos. Mentálisan pedig vannak bajok, legalábbis erre utalnak az elmúlt meccsek. A Milan ellen esélytelenül vergődtek, a Granada illetve a Sevilla ellen hátrányból kellett fordítaniuk. Ez eddig nem volt általános. Ha a Real megszerzi a vezetést, kedvenc játékát játszhatja, amiben Mourinho egyébként is a legerősebb: a kontrát.
A Barcelona tompaságáért alighanem Jordi Roura a leginkább felelős, aki kényszerből lett edző. Lehet, hogy zseniális játékosmegfigyelő volt, de egy csapatot felkészíteni egészen más dolog. Kivált, mert Guardiola igen magasra tette a lécet. A Barca-játékosok bevallása szerint többször a mérkőzések előtt levezette, mi fog történni a pályán. És ezt nemcsak általánosságban tette, hanem játékszakaszokra tagolva. A huszadik vagy az ötvenedik percet is előre látta.
Óriási tehát a kontraszt, bár Roura erényeit nem ismerjük, a mérlege viszont alig elfogadható. Két hónap alatt két vereség. Attól, hogy valaki felmondja a leckét, még nem tud megoldani dolgokat, nem lesz tele ötlettel, nála ez igazolódni látszik. Ha váratlan helyzetbe kerül, nem mutatta meg, hogy jól reagál – különösen a Milan ellen volt tanácstalan -, a pánik pedig megengedhetetlen a világ egyik legjobb csapatának kispadján, amelyik méltán büszke saját nevelésű játékosaira.
Kik indították el a csodált utánpótlásképzést?
Bármennyire is büszkék erre a katalánok, egy baszk elnök (Nunez) és egy holland zseni (Johan Cruyff) tette le az alapjait. Amikor Cruyffot kirúgták, azt írták ki a nézők egy transzparensre: bocsáss meg nekik, Johan, mert nem tudják mit cselekszenek.
Milyen utat járt be az utánpótlásképzés?
Elképesztőt. 1972 áprilisában a Damm sörgyár csapata legyőzte a Barcelonát. A sörgyárnak nem volt rossz műhelye, a későbbi Európa-bajnok Sergio Garcia is itt pallérozódott, de mégiscsak egy lehetetlen helyzet volt. Augustí Montal elnök ekkor döntött úgy, ez így nem mehet tovább, a sörgyáriaktól semmilyen meccsen nem kaphatnak ki. Elhozta Cantabriából Laureano Ruiz nevelőedzőt, és őt bízta meg a képzés elindításával. Lényegében ő volt Johan Cruyff előfutára, a totális katalán futball egyik megteremtője.
Ruiz kiborult, amikor azt látta az edzők szobájának falán, ha valaki nem lesz 180 centi, felesleges a bázisra vinni, mert nem lesz belőle jó játékos. Ezzel a szemlélettel akart elsősorban szakítani, de nem ment neki. A gyerek Guardiola megkönnyebbült, amikor genetikai vizsgálatokkal, adatokkal arra a következtetésre jutottak az orvosok, hogy eléri a bűvös határt. Később sem Cruyffnál, sem Guardiolánál nem számított, hány centi valaki. Így futhatott be Messi, Iniesta, Xavi, Pedro.
Ruiz nem teljesedhetett ki, de azért volt foganatja a szavainak. Részint már nem volt terv, hogy meg kell szüntetni az utánpótlást, noha Buckingham edző ettől sem riadt volna vissza 1970-ben, illetve: olyan játékhelyzeteket gyakoroltatott, amiket még sokáig használtak. A legenda szerint a 80-as évek végén egyszer a Santander kikapott a Barcától egy serdülőtornán, Ruiz odament az egyik gólszerzőhöz, aki büszkén mondta a nevét: Pep Guardiola.
A totalbarca.com úgy ír Ruizról, hogy ő volt a jelenlegi filozófia nagyapja, Cruyff pedig az apja, Guardiola pedig az örökös. Ettől még előfordult, hogy légióssal volt tele a Barca, mint például 2002-ben.
Mikor nem volt katalán a Barca kezdőjében?
2002 áprilisában a Bajnokok Ligájában úgy csapott össze a két csapat, hogy mindössze két spanyol volt a Barca kezdőjében, mindkettő Gijonból érkezett: Abelardo és Luis Enrique. Csereként még beszállt Gabri. A holland Louis van Gaal volt ekkor a Barca edzője.
Így álltak fel: Bonano – Reiziger, Abelardo, de Boer – Cocu – Rochemback, Luis Enrique Thiago Motta – Saviola, Kluivert, Overmars.
Van Gaal Puyolt sem kedvelte, aki ekkor már a csapatban volt, azt szerette volna, feltétlen vágassa le a haját. Az eredményt ismerjük. Xavit viszont általában beállósnak tette a holland edző, mert nem vette észre, mennyivel szabadabban mozog, mennyivel hasznosabb, ha tőle indulnak a támadások. Rijkaard viszont felfigyelt erre, Xavit tizenöt méterrel előrébb rakta, és leépítette a holland vonalat.
A Real felállása ugyanezen a meccsen: Sanchez – Salgado, Hierro, Pavon, Roberto Carlos – Solari, Makelele, Helguera, Zidane – Raúl, Guti.
Három saját nevelés van a csapatban, de például Hierrót is nagyon fiatalon leigazolták. Tíz év alatt a két szemlélet felcserélődött, a Realnak a mostani várható kezdőben, de még a kispadon is két saját nevelésű játékosa van, míg a Barcánál a paddal együtt várhatóan több mint tízen lesznek.
Az előre hozott szülés és Amador Bernabeu
Johan Cruyff annyira szeretett volna játszani az 1974-es februári Clasicón, hogy feleségével bevállalta: első gyerekük (Jordi) egy héttel korábban szülessen.
A szülést be is indították, Cruyff ott lehetett Madridban, vezérletével 5-0-ra verték a Realt.
Gerard Piqué gazdag és befolyásos családból származik, felesége, Shakira mindenkinél híresebb. A védő nagyapja Amador Bernabeu, vagyis a madridi stadion névadójával névrokona. Amador Bernabeu elnökségi tag volt a csapatnál, de nem tudta megakadályozni, hogy ne kerüljön unokája a Manchester Unitedhez.
Puyol édesapja balesete – felborult a traktorjával – után a tibeti hit felé fordult. A két védő hatalmas barát.