Rooneynak annyi, eladná a United
Angol lapok szerint a Manchester United a nyáron eladja az angol válogatott Wayne Rooneyt, aki kilenc éve futballozik a klubnál.
Az idén többször mellőzött csatárt állítólag húsz-huszonötmillió fontért engednék el, a PSG korábban többször is jelezte, megvásárolná, de a Telegraph szerint a Chelsea is képben lehet.
Alex Ferguson kedd este a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben sem nevezte a kezdőbe Rooney-t, akinek erőnlétével már többször is problémája volt, az idény előtt össze is balhézott a csatárral.
A játékos állítólag nehezen élte meg, hogy a Real ellen is kimaradt, a csapattársaknak panaszkodott. A nyáron érkezett Van Persie nagy formában van, kirobbanthatatlan a csapatból, míg Rooney csak tizenhatszor kezdett eddig a bajnokságban, tizenegy gólt így is szerzett.
Ősszel megjelent könyvében a játékos is elismerte, hogy fizikuma már nem a régi, ráadásul könnyen elhízik, idén is többször hetekre kidőlt sérülések miatt.
Rooney és Ferguson viszonya 2010-ben romlott meg először, akkor a támadó viselkedését és mentalitását kritizálta az edző, ki is hagyta néhány meccsre, mire a játékos októberben kijelentette, hogy a csapatváltáson gondolkozik, akár a nagy rivális Manchester Cityhez is aláírhat.
A támadó, akinek szerződése még két évig érvényes, 2004-ben huszonhétmillió fontért kerül a Manchester Unitedhez, tavaly nagy formában volt, harmincnégy meccsen huszonhét gólt vágott.