További Futball cikkek
- Magabiztos győzelmet aratott az angol válogatott a Nemzetek Ligájában, kijavítva ezzel botlását
- Dibuszt nem érdekli a retró stadion, Rossi nem keres alibit a bosnyákok elleni meccs előtt
- Nemi erőszak miatt letartóztatták a Premier League-ben is megfordult labdarúgót
- A csapategységben bíznak leginkább a bosnyákok a magyar válogatott elleni NL-mérkőzés előtt
- Csank János szerint minden idők leggyengébb holland válogatottja ikszelt a magyarokkal
A Barcelona kétgólos hátrányból és fájós térde miatt kimaradt csapatkapitánya, Puyol nélkül kezdte a Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt, amit Kassai Viktor vezetett, hibátlanul.
Az utóbbi hetekben gyengélkedő Barca fantasztikusan indította a meccset, az ötödik percben Messi öt Milan-védő között kapta a labdát a tizenhatosnál, remekül a jobb felsőbe tekert, máris megvolt az előny. Az olaszokat megzavarta a bekapott gól, de aztán ahogy az első meccsen többször, most is El Shaarawy került helyzetbe, a lövés már nem sikerült jól.
Az óriási Barca-fölényből a 12. percben majdnem jött a második gól, Iniesta tizenhétről fordult rá a kapura, Abbiati bravúrral tolta lécre a labdát. Nem sokkal később Xavi is veszélyeztetett, húszról lőtt, Abbiati ezt is kitolta. A Barcelona elmúlt hetekben látott fásult játékának nyoma sem volt, egymás után dolgozták ki a helyzeteket, Xavi, Messi és Iniesta is veszélyesen játszott, Villa viszont nem sokat mutatott.
Kassai Viktor először a 20. percben vetette észre magát, Boatengnek adott sárgát, miután felrúgta az egyik barcást. A hazaiak visszavettek a tempóból, a Milan pedig az első fél óra után jutott el ismét a Barca kapujáig, El Shaarawy játszotta be magát a tizenhatoson belülre, hosszúba tartó lövését fogta Valdés.
A 37. percben majdnem jött a nagy fordulat. Mascherano fejelt rosszul hátra, így Niang egyedül tört a kapura, a tizennyolc éves támadó egészen a tizenhatosig cipelte a labdát, a hosszúra akart lőni, de a kapufát találta el. Ha bemegy, nagyon nehéz helyzetbe kerültek volna a hazaiak.
A Barca azonban rögtön büntetett, két perccel később eltüntette a hátrányát. Iniesta labdaszerzése után Messi megint egyedül maradt egy pillanatra, tizenhétre a kaputól lőtt, a labda a bal alsóba vágódott. A szünetben hosszabbításra álltak a csapatok.
A második félidő első helyzetéből jött a harmadik gól. Xavi zseniális bokapasszát Villa kapta, a labdalevétellel helyzetbe került, és kilőtte a hosszút. A hazai csapat 55 perc dolgozta le hátrányát, és került előnybe.
A hatvanadik percben Allegri kettőt cserélt, kellett a gól, ezért jött Robinho és Muntari. Sikerült is felrázni elől a csapatot, viszont sok volt az eladott labda és a keményebb szabálytalanság az olaszoknál. A Barca szempontjából veszélyes volt a helyzet, egy Milan-gólnál már kiesésre álltak volna.
A hazaiak nem is nagyon kockáztattak, az utolsó negyedórára pedig Puyol is beállt a korábban hibázó Mascherano helyére. A Milan így is helyzetbe tudott kerülni hosszú idő után, a 81. percben Robinho közeli lövésébe Alba lépett bele.
Az olaszoknak nem volt vesztenivalójuk, nagyon megnyomták az utolsó öt percet, be is szorították a katalánokat, a továbbjutást érő gólt viszont nem sikerült begyötörni, ráadásul bekapták a negyediket, egy kontra végén Jordi Alba állította be a 4-0-s végeredményt.
A Barcelona 4-2-es összesítéssel jutott be a negyeddöntőbe, ahol a tervek szerint már a New Yorkban ápolt Tito Vilanova irányítja majd a csapatot.
A másik meccsen a Schalke 1-1-es első meccs után fogadta otthon a Galatasarayt. A németek a 17. percben megszerezték a vezetést, azonban a Sneijderrel és Drogbával felálló vendégek még az első félidőben fordítani tudtak. A Schalke hiába egyenlített később, a törökök még rúgtak egyet a hosszabbításban, és ők mentek tovább a nyolcba.
BL, nyolcaddöntő, visszavágók
FC Barcelona (spanyol)-AC Milan (olasz) 4-0 (2-0)gól: Messi (5., 39.), David Villa (55.), Jordi Alba (92.)
Továbbjutott: a Barcelona 4-2-es összesítéssel.
FC Schalke 04 (német)-Galatasaray (török) 2-3 (1-2)
gól: Neustädter (17.), Bastos (63.), illetve Altintop (37.), Yilmaz (42.), Bulut (95.)
Tj: a Galatasaray, 4-3-as összesítéssel