Élő adásban kérte meg párja kezét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pénteki sorsolása után Leonardo, a PSG sportigazgatója, percekkel az után, hogy klubját összehúzták a Barcelonával.
A brazil válogatottal 1994-ben világbajnok, volt milanos exfutballistát barátnője, a Sky Italiánál dolgozó Anna Billo interjúvolta a milanói stúdióból, épp azt kérdezte tőle, akar-e szólni stúdióvendégeihez, köztük a szintén egykori milanos Alessandro Costacurtához, amikor 43 éves élettársa váratlanul nekiszegezte: "Anna, hozzám jönnél?"
A riporternő zavarba jött, folytatni akarta a műsort, azt mondta, majd otthon megbeszélik, de Leonardo nem hagyta: "Lennél a feleségem? Válaszolj most, várok. Nem olyan nehéz kérdés." A sportvezető elkezdte rábeszélni, felvetette, hogy Barcelonában az áprilisi BL-visszavágón meg is tarthatnák a lakodalmat, de ha akarja, lehet két lagzi is, egy Milanóban, egy Leonardóéknál Sao Paulóban. Costacurtáék közben röhögtek.
A meglepett, de mosolygó Billo végül kibökte, "rendben, meglátjuk", majd miután Leonardóval bontották a videókapcsolatot, a tévés reklámblokk előtt még hallatszott, ahogy azt mondja, "ez megőrült."
Leonardo és Anna Billo több éve együtt vannak, gyerekük is van.
A Bajnokok Ligája negyeddönőjének első mérkőzéseit április 2-án és 3-án rendezik, a visszavágók egy héttel később lesznek. A PSG–Barcelona mellett Málaga–Borussia Dortmund, Real Madrid–Galatasaray és Bayern München–Juventus meccsek lesznek.