Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

A karlendítő görög szezonjának vége

2013.03.20. 11:03

Már nem védi edzője azt az AEK Athén-játékost, akit az összes korosztályos válogatottból és már klubjából is kitiltottak, miután náci karlendítéssel ünnepelte Veria ellen lőtt gólját.

A húszéves Jorgosz Katidisz a 2-1-re megnyert találkozó után azzal védekezett, nem tudta, mit jelent a karlendítés. Edzője akkor még hitt neki, de azóta megnézte a felvételeket. „A meccsen nem láttam, hogy mit csinált, de most már biztos vagyok benne, hogy tudta, mit művel" - mondta a német Ewald Lienen, majd tovább ekézte játékosát.

„Egy éretlen fiatal srác, aki a saját világát éli, és azt hiszi, hogy ő az univerzum közepe. Sem a játékostársait, sem a feletteseit nem tiszteli" - folytatta Lienen.

A klubnál sem könyörültek meg a futballistának, a vezetőség úgy döntött, a szezonban már nem léphet pályára Katidisz. Nyáron az edzésmunkája és hozzáállása alapján döntenek majd, hogy szükségük van-e még rá.

A húszéves játékos már mindent megbánt. „Szörnyen érzem magam, mert sok embert felháborítottam a hülyeségemmel. Megértem, hogy miért tiltott el a görög szövetség, és elfogadom azt. Nem pörgethetem vissza az időt, de le akarom szögezni, nem vagyok rasszista vagy neonáci. Nagyot hibáztam, és meg is fizetek érte, mert húsz évesen veszélybe került a pályafutásom. A csapattársaimtól és mindenki mástól is szeretnék elnézést kérni" - mondta Katidisz, aki elsőre még azzal magyarázkodott, hogy „csapattársamra, Mihalisz Pavliszra mutattam a lelátón, aki egészségi problémákkal küszködik, és neki ajánlottam a gólomat."

A karlendítő görög játékos korábban U17-es, U19-es és U21-es válogatott is szerepet, az athéni klubban kezdőnek számított.