José Mourinho egyik korábbi csapatánál vállalhat munkát, ha elhagyja a Real Madridot. A portugál edző azt nyilatkozta egy setubali rendezvényen, azok után, hogy dolgozott már Portugáliában, Angliában, Olaszországban és Spanyolországban után, nehéz lenne új csapatot választania.
„Szeretem a kalandokat, és még nem tudom, mit hoz a következő szezon. Talán egy olyan klubhoz térek majd vissza, ahol korábban már voltam edző. Nagy meglepetés is lehet a dologból". Az idén ötvenéves edző hozzátette, ha isten is úgy akarja, akkor még csak pályája felénél jár.
A Real trénere korábban már többször is elmondta, egy napon szeretne visszatérni Angliába, mert nagyon élvezte az ottani munkát és hangulatot. Volt csapatánál, a Chelsea-nél nyártól üres a kispad, Rafa Benitez csak a szezon végéig irányít, ha addig elviselik a szurkolók és a játékosok.
Emlegették a Manchester United-edző Alex Ferguson utódjaként is, de a rutinos skót még egy-két évig biztosan marad a klubnál.
Mourinho nemrég arról is beszélt, hogy a legnagyobb győzelmei az olasz Internél voltak, ahol egyik szezonjában néhány napon belül az olasz bajnokságot, kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte, ezért szívesen gondol vissza arra az időre.
A mostani nyilatkozat a PSG-s munkavállalásával kapcsolatos híreszteléseket zárhatja rövidre. Az utóbbi hónapokban a katariak által pénzelt, és BL-győzelemre hajtó párizsiaknál is felmerült a neve, állítólag az olasz Carlo Ancelottival cserélnének helyet.
Mostani szezonja jól alakul Real Madriddal, a csapat ott van a Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőben a török Galatasaray-jal játszanak, esélyesek az elődöntőre. A Spanyol Kupában már bejutottak a fináléba, a bajnokságban a második helyen állnak, tizennégy ponttal a Barcelona mögött.