A hányás büdös, nem az izlandi munka

Matus azt sem bánja, hogy az 1995-ös utánpótlás-Európa-bajnokság idején még nem létezett az internet, és a tornáról televíziós közvetítés sem volt. Mint mondja, a görögországi U18-as Eb-n a spanyolok elleni 2-1-es vereség után odament hozzá a rivális edzője, megsimogatta az akkor 18 éves fiú fejét, és hatalmas karriert jövendölt számára. A Piski Elemér vezette magyarok egy győzelemmel (Törökország ellen 2-1) és két vereséggel (Spanyolország 1-2, Hollandia 3-5) a hatodik helyen kötöttek ki.

Az ott szereplő hollandok közül van Bommel érte el azt, amit a magyar kapusnak jósoltak. Matus mégsem tűnik boldogtalannak. Beszélgetésünk alatt kisfia, Aaron csimpaszkodik a nyakába. A hároméves örökmozgó gyermek mellett itt van a szobában a tizenegy éves nevelt srác, Viktor, valamint a konyhában sült csirkét készítő feleség, Halldóra.

Matus végleg megérkezett az ország második legnagyobb városába, Akureyribe.

Első találkozásunkkor rögtön meccsre visz. Március 15-én este, 21.30-kor kezdődik a IA Reykjavík elleni Ligakupa-találkozó. Fedett, műfüves pályán, hiszen odakint a süvöltő szélben és nagy hóban nem lehetne játszani. A csarnokban az időjárás kivételével minden olyan, mint odakint, két csapat, három játékvezető, tökéletes hangulat és a vége 1-1-es döntetlen. A másodosztályú Akureyri addig húzogatta a Premier Ligás fővárosiak bajszát, amíg egy pontot elvett tőlük.

Siker ez a javából, amely nem jöhetett volna létre a magyar kapus hathatós közreműködése nélkül. Pedig aznap délután Matus még dolgozott, bár munkaideje 16 órakor lejárt, ezen a pénteken rá kellett tennie két extra órát.

Ha megszeged a szabályt, fizetsz

„Elég nagy a mozgás bent a cégnél, ahogy közeledik a tavasz, egyre több turista érkezik Akureyribe” – magyarázza a székesfehérvári sportoló. „A vállalat Izland legnagyobb autókölcsönzője, én évek óta itt dolgozom, a tulajdonos amúgy csapatunk egyik főszponzora. A logisztikai területén vagyok csoportvezető, emellett az általános szerviz-, és tisztítási munkálatok is hozzánk tartoznak. Ez különösen akkor érdekes, amikor a látogatók fittyet hánynak azokra a szabályokra, amelyeket Izlandon be kell tartani. Hiába van a fenekük alatt egy hatalmas autó, a belső országrész vízmosásain csak a kijelölt helyen szabad átkelni."

„A gond akkor kezdődik, amikor az eszement sofőröknek nincs kedvük megkeresni a kijelölt átjárót, hanem mennek az orruk után. Láttam már olyan járművet, amelyet tetőig lepett el a víz, miután fennakadt egy sziklán a folyóban. És láttam annak az embernek az arcát, aki megtudta, hogy a biztosító ebben az esetben nem fizet, hiszen az agyatlan vezető elhagyta a kijelölt átkelőt. Bankkártyájáról több millió forintnak megfelelő koronát emeltünk le, azt hiszem, egy életre fejébe véste az ősi mondást: járt utat járatlanért el ne hagyj. Kellemetlenebb része a munkának, amikor egy hétvégi buli után a napokig részegeskedő bérlők összehányva adják vissza a kocsit, de errefelé csak a hányás büdös, a munka nem. Nekünk az a dolgunk, hogy a nyomokat eltüntessük, az akkora már józan látogatónak meg az, hogy kifizesse az okozott károkat. Mindemellett szép lassan megtanultam az idegenvezetői szakmát is. A szezonban gyakran viszek vendégeket több órás körútra, megmutatva nekik, hogy Észak-Izland milyen csodákat tartogat a számukra. Majd te is meglátod, amikor csobbanunk egyet a Mývatn-tóban.”

Matus 2004 márciusában érkezett Izlandra. Az akkor már itt futballozó Fórizs Sándor segített neki. Jövetele évében azonnal az országos kupa döntőjébe jutottak, ahol vereséget szenvedtek. Klubja azóta is stabilan a másodosztály tagja, bár volt egy esztendő, amikor nagyon rezgett a léc. Matust ekkor a kispadra vezényelték, de nem abban a szerepkörben, ahogy most sokan gondolják.

Akinek sikerült

„2007-ben történt. Nagyon nem ment a játék, a kiesés ellen harcoltunk. Az akkori trénerünket menet közben elküldték, megkértek, hogy a vészhelyzetben üljek le a kispadra, legyek játékosedző. Saját kezünkbe került a sorsunk. A bennmaradásról döntő összecsapáson, a 86. percben tizenegyest fogtam, az ellentámadásból gólt lőttünk, így nem estünk ki. A meccs végén lerogytam a fűre, percekig azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán szóltam a vezetőségnek, hogy a jövőben, ha lehet, maradnék a kapuban, hozzanak ide más mestert. Így tettek, na meg adtak egy újabb hároméves szerződést, kicsit jobb feltételekkel. Azt biztosan tudom, hogy ha akkor elbukunk, én nem maradhatok. A harmadosztályban biztosan nem fizetnek külföldi kapusnak.”

„Szép emlék a Gázszer és ma már mindenkire jó szívvel gondolok ott” – folytatja a kapus. „Mindazokra, akik anno a magyar fociban valamit hozzátettek a pályafutásomhoz, vagy éppen elvettek belőle. Soha nem felejtem el, hogy 1997. november 8-án a Fáy utcában, 6-2-re vertük a Vasast, egy hétre rá 1-1-re végeztünk a Fradi ellen, az Üllői úton. Majd vége lett az őszi idénynek úgy, hogy minden meccsen én védtem. A télen edzőnk, Hartyányi Gábor új kapust hozott, ekkor került a klubhoz Kövesfalvi István, aki tavasszal kiszorított engem a kezdőből. Pedig az őszi szezont záró banketten valamennyien – elnök, edző – a fejemet simogatták, hogy nélkülem nem ment volna. Más lehet, hogy belerokkan mindebbe, én képes voltam felemelt fejjel a kispadra ülni. Ez volt az az időszak, amikor az Újpest vitt volna, de az akkor élő szerződésemből képtelennek bizonyultak kivásárolni. Ha van valami, amit sajnálok, hogy egy magyar szinten nagycsapatnak elkönyvelt egyletben – Újpest, Fradi, Honvéd – nem próbálhattam ki magam. Két évvel később, 1999-ben, huszonhárom évesen kerültem először külföldre, Finnországba, onnantól pedig beszippantott észak varázsa.”

Akureyri messze van Magyarországtól, Matusnak pedig alig maradt kapcsolata a honi labdarúgással. Emailen, különböző közvetítők útján egyre többen keresik meg azzal, hogy segítsen ennek vagy annak a játékosnak csapatot találni Izlandon.

„A szomszédos kisvárosban, Húsavikban játszik most Odrobéna Péter, akinek segítettem. Korábban is csak olyan futballisták miatt tettem lépéseket, akikről tudtam, hogy képesek beilleszkedni az izlandi fociba, és nem törik le a kezük, ha a sport mellett dolgozniuk is kell – itt ugyanis nem megy másképpen. Lőrincz Antal több mint háromszáz hazai NB I.-es meccsel a lábában jött ide, Farkas Norbert (Szmöre), ugyancsak azok közé tartozott, akiben nem kellett csalódniuk az izlandiaknak. Ám az önjelöltekkel, nagyszájú emberekkel nem áll módomban foglalkozni. Odrobéna Péternek is megüzentem, vásárolja meg a Budapest–Akureyri-repülőjegyet, a többivel ne törődjön. Úgy voltam vele, ha ennyit képes áldozni azért, hogy Izlandon focizhasson, akkor komolyan gondolja a dolgot. Péter szó nélkül ment ebbe bele, jól is sikerült a próbameccse, de attól a csapattól, amelyben szeretett volna játszani, nem kapott szerződést. A Húsavik trénere azonban – szerencséjére – ott volt ezen a találkozón, másnap leigazolta Pétert."

Magyar foci Izlandról nézve

„Ami pedig a magyar focit illeti? Némi rálátásom van csak a dolgokra, de hazudnék, ha azt mondanám, minden történéssel tisztában vagyok az otthoni eseményeket illetően. Egy Izland–Magyarország-tétmeccset azért szívesen megnéznék, nem állítom, hogy ennek a kimenetele fix kettes lenne. A helyi labdarúgásban is egyre több a pénz, legutóbb épp a norvég nemzeti csapat ment el innen sima vereséggel. A szövetségi kapitány az a Lars Lagerbäck, aki korábban a svéd válogatott kispadján ült. Szóval, a fejlődés hónapról hónapra érzékelhető. Kíváncsi leszek, hogy 2016-ban, amikor az Európa-bajnokság huszonnégyes lesz, mire megy Izland a kvalifikáción. Azt tudni kell, hogy a jelenlegi felnőtt együttes arra a válogatottra épül, amely az ország legnagyobb futballsikerét aratva két éve az U21-es Eb legjobb nyolc csapata közé jutott.”

Matus mosolyogva idéz fel két olyan momentumot, amikor Izlandon megállt az élet. Mindkettőnek köze van egy másik sportághoz, a kézilabdához, az egyiknél mi, magyarok, is főszereplők lettünk.

„Először 2008-ban, a pekingi olimpiai kézilabdadöntő alatt szűnt meg a mozgás Izlandon. Már a fináléba vezető út valamennyi mérkőzése alatt az egész ország a tévé előtt ült, de a franciákkal vívott aranymeccs idején a repülőtér kivételével nem volt olyan hely az országban, ahol bárki bármit elintézett volna. Ráadásul a nyár kellős közepén voltunk, Akureyriben is hemzsegtek a turisták, akik fel sem fogták, mi történik körülöttük. Az olimpiai ezüstérmet úgy ünnepelték, mintha ők lettek volna a bajnokok. A reykjavíki falloszmúzeumban ennek a csapatnak különleges emléket állítottak: tizenöt, ezüstből formázott férfi nemi szerv áll egy kis üvegkalitkában."

„Eljött London, a tavalyi olimpia. A csoportmeccsen legyőzték a franciákat, mindenki azt mondta, hogy Izland nyeri a játékokat, senki más. Soha nem felejtem el azt a negyeddöntőt a magyarok ellen – és ők sem. Helyi idő szerint reggel volt a meccs, a klubházban az izlandiak odafent nézték a tévét, én egy másik helyiségben. Hol én őrjöngtem, hol ők. Tíz másodperccel a vége előtt, amikor egy góllal vezettek és hetest kaptak, nem csak a Londonban játszók pacsiztak, hanem az egész ország ugyanezt tette. Abban a minutumban el sem tudták képzelni, hogy kikapjanak. A történet többi része más ismert. A büntető kimaradt, a magyarok egyenlítettek, majd kétszeri hosszabbításban győztek is. Ami utána következett, azt nem lehet elmondani. Izland gyászba borult, a meccset hetekig elemezték, de szerintem a mai napig nem tudják, hogyan voltak képesek az ezerszer agyonnyert meccset elveszteni.”

Mi kell a boldogsághoz?

Csak nem hagy nyugodni a kérdés, milyen pályát futna be Matus, ha ma lenne 18 éves. Ha ma kerülne ki egy utánpótlás Eb-re, amelynek minden meccsét élőben adja az Eurosport. Ám a mindig jó kedélyű sportolót nem tudom kizökkenteni.

„1995-ben az MLSZ akkori vezérkara határozottan megtiltotta, hogy az Európa-bajnokságon mi bárkivel is szóba álljunk aki menedzser, vagy annak mondja magát. A csapattal két kísérő utazott, akik csak arra figyeltek, nehogy bárki is megközelítsen bennünket. A válogatottban akkor egyedül Torma Gábor volt profi, ő már Belgiumból, a Cercle Bruges-től érkezett hozzánk. Mesélte, hogy a tatai edzőtáborban, titokban, egy kocsi motorháztetőjén írt alá szerződést, amelyről tulajdonképpen azt sem tudta, micsoda. Eléggé leesett az álla, amikor az egyik nap jöttek érte a belgák."

„Csak azért meséltem el mindezt, hogy érzékeltessem, hogyan mentek akkoriban a dolgok. De én a magyar futballra nem tudok és nem is akarok rosszat mondani. Egy évtizede külföldön élek, illendő sem volna. Azzal tisztában vagyok, hogy mostanság a bundaügyek igencsak megtépázzák a sportágat, csak reménykedem a megtisztulásban. Amúgy játékoskoromban engem is elkapott ám a gépszíj. Nem csaltam, nem fogadtam, hanem kaszinóztam."

„Érdekes, hogy abban a pillanatban, ahogy kikerültem külföldre, abbahagytam a rulettezést. Már nem volt erre szükségem, hiszen mind a pályán, mind az életben megtaláltam számításomat. Nem akartam én nagy lábon élni, dehogy! Finnországban és később Izlandon is rájöttem, hogy a munka és a sport ötvözete megadja nekem mindazt, amire szükségem van. Otthon csak mentem a pénz után. Fiatal voltam, a Gázszerben a kispadot koptattam, azt hittem, hogy a rulett segítségével találom meg mindazt, amit keresek."

„Saját képességeimmel mindig is tisztában voltam. Tudtam, hogy sosem nyerek világbajnokságot, Eb-t, vagy Bajnokok Ligáját. De mindenképpen megérte focistának lennem. Izlandon találtam meg azt, amit otthon hiába kutattam. A nyugalmat, a biztonságot. Édes és nevelt fiam mellé – terveink szerint – hamarosan érkezhet egy újabb csöppség. 37 éves vagyok, az ősszel jár le a szerződésem, még két évet szeretnék játszani, szerintem nem lesz gond az újabb megállapodással. Addigra egyre jobban megtanulom az idegenvezetői szakmát, amit imádok csinálni” – mondja, majd beindítja a terepjárót, és másfél óra múlva a várostól száz kilométerre fekvő Mytvan-tóhoz érkezünk.

A télen-nyáron gejzírek fűtötte 42 fokos vízben elmerülve a történet főszereplője csak annyit mond: „Boldog és elégedett ember lettem és vagyok Izlandon. Életem hátralévő részét ebben a csodálatos országban fogom leélni. Egy dolgot nem fogok sosem elmulasztani: az évenkénti családlátogatást. Sosem felejtem el az Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörését. Édesapám pont akkor halt meg, a temetésre kellett hazamennem. A hamu egész Európa légterét beterítette, de amikor el kellett hagynom a szigetet, simán haza tudtam repülni. Visszafele a keflaviki légikikötő a skóciai Glasgow városában üzemelt, az egészet oda telepítették át az izlandiak. A skót városból talán az egyetlen gép, amely Izland felé el tudott indulni, az Akureyribe tartó járat volt. Apám elmenetele miatt rettenetesen szomorú emlék mindez, de az égiek akkor is velem voltak.”