Carroll lezúzta a manchesterieket
A Manchester United lesgóllal mentett pontot a WHU ellen az angol bajnokság 29. fordulójában (2-2), Sir Alex Ferguson mégis számon kért egy piros lapot Lee Probert játékvezetőn. Andy Carroll az első félidőben a kapus de Gea és a védő Evra kettősébe szállt bele nagy erővel, majd a manchesteri kapus elleni újabb szabálytalanságért megkapta sárgáját.
Ugyanakkor Vidic lekönyöklése retorzió nélkül maradt, de válogatottbeli csapattársával, Rooneyval is összekapott. „Wazzával (Rooney beceneve) csak egy baráti ugratás volt a dolog” - mondta Carroll a meccs után, majd a de Geával való ütközés kapcsán hozzátette: „A labdára mentem. Egyenesen rohantam és már nem bírtam megállni.”
„Egyértelműen kiállításnak kellett volna lennie, de a játékvezető nem így gondolta. A bírónak meg kéne védenie a játékosokat” - nyilatkozta a mérkőzés után Ferguson, a United vezetőedzője Carroll első félidei szabálytalanságáról.
A döntetlennel a Manchester maradt az első, a West Ham a 11.