Vilmos
11 °C
22 °C

Brazil, úgyhogy ez bizony bement

2013.04.22. 13:18

Élete gólját lőtte volna a PSG-s Thiago Silva, ha centikkel beljebb találja el a labdát a Nice elleni vasárnap esti bajnokin.

Az előretörő brazil középhátvédet Ibrahimovic ugratta ki a tizenhatos jobb oldalán. A védő lelassított, azt hitte, Silva már nem tud játékba avatkozni. A kifutó Nice-kapus viszont elszámította magát, így a PSG-s még bele tudott nyúlni a labdába, amit annyira jól talált el, hogy a jobb kapufa mellett becsavart a kapuba.

A partjelző rögtön intett, hogy érvénytelen a gól, Silva ugyanis az alapvonal mögött érte el a labdát, ezt a lassítás is igazolta. (Bár a kamera nem volt vonalban.)

Ha szabályos a gól, a korábbi Juventus-csatár Fabrizio Ravanellit és honfitását, Maicont is sikerült volna felülmúlnia. Az egykori olasz válogatott az 1996-os Bajnokok Ligája-döntőben, az Ajax ellen szintén egy kapushiba után estében gurított az alapvonal mellől a kapuba, a brazil válogatott Maicon pedig a 2010-es vb-n, Észak-Koreának lőtt éles szögből a rövidbe.

Nagyszerű volt úgy három éve a lengyel Ireneusz Jelen találata is, aki épp a PSG-nek rúgott gólt az alapvonalról.

A PSG a hétvégén Thiago Silva gólja nélkül is nyert 3-0-ra, Menez, Ibrahimovic és Chantome gólját megadták. A párizsiak két győzelemre vannak attól, hogy 1994 után újra bajnokok legyenek