Mourinho aláírt a Chelsea-hez
Az angol Daily Mail és a Sun is azt írja, hogy egy londoni vacsorán megszületett az egyezség, José Mourinho visszatér a Chelsea-hez. A Real Madrid jelenlegi edzője, és a Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics már a szerződés részleteiben is megegyeztek.
A portugál 10 millió fontot keres majd évente a londoni klubnál, igaz, ehhez előbb el kell érnie, hogy a Real Madrid elengedje. A lapok szerint ez 12 millió fontért történhet meg, amennyi a kétszeres BL-győztes szakember kivásárlási ára.
Abramovics még a Chelsea ázsiai túrája előtt szeretné, ha hivatalossá válna az ügylet, a bejelentés várható időpontját a Sun július 1-jére várja.
Mourinho pénteken Spanyolországban sajtótájékoztatón azt mondta, még nem döntött, hol folytatja, majd hozzátette, először a családjával közli majd, ha a költözés mellett dönt.
Mourinho 2004 és 2007 között volt a Chelsea vezetőedzője. Már márciusban felröppentek hírek arról, hogy az idény végén elhagyja a Madridot, és egy korábbi csapatához tér vissza, majd a Dortmund elleni Bajnokok Ligája-párharc során több jel is arra mutatott, hogy ez a csapat a tavaly BL-t nyert Chelsea lesz. Végül az elődöntő második mérkőzése után maga Mourinho is úgy nyilatkozott, a szezon végén fog tárgyalni a madridi folytatásról, de olyan helyen szeretne dolgozni, ahol szeretik.