Ennyi jött ki Dzsudzsákból Oroszországban
További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A PSV Eindhoven és a holland futballbajnokság akkori sztárja, Dzsudzsák Balázs a két évvel ezelőtti BL-döntőt az orosz bajnokságban egyre magasabbra törő Anzsi Mahacskala vezetőivel együtt nézte meg a Wembleyben, június elején pedig már be is jelentette, a nagy terveket szövögető Anzsi játékosa lesz.
Előrébb jutott-e a legelismertebb magyar futballista két év alatt?
Talán ő az egyetlen a magyar válogatottból, aki 10-ből 9-szer oda lövi a labdát, ahova szeretné, ezért is kíséri váltásait kitüntető figyelem. Dzsudzsák klubcseréjét rögtön éles kritika kísérte, mert sokan arra számítottak, hogy egy erős spanyol vagy olasz csapat lesz a befutó, és 2010 nyarán ő maga is azt nyilatkozta, ott játszana szívesen. A francia Lille konkrét téli ajánlatára ellenben nemet mondott, míg az oroszokéra, az esetleges többit meg sem várva, igent.
Az Anzsiban azonnal szembesülnie kellett azzal, hogy mit jelent sztárnak lenni, hiszen Roberto Carlosszal vagy Samuel Eto'óval korábban csak a Playstationön játszhatott, most pedig ugyanabba az öltözőbe került, és persze a korábban elképzelhetetlen összegű fizetés is megérkezett a bankszámlájára.
Egy hónap alatt azzal is szembesült, hogy az orosz sokkal keményebb liga a hollandnál, augusztus végén egy meccsen a kulcscsontja is eltörött. Majdnem kéthónapos kihagyása után sem lőtt gólt, vélhetően ezért is nyolc meccs és 397 perc után a dagesztáni klub a Dinamo Moszkvának passzolta el 2012 januárjában.
Az anzsisok 15 millió euróért vették meg, és 19-ért adtak túl rajta, de a valódi árról csak pletykákat hallani. Mindenesetre Dzsudzsák ezzel az orosz élvonal negyedik legdrágább játékosa lett azon a télen.
A Dinamóban is azonnal bevetették, de 634 perc alatt itt sem sikerült betalálnia. A fővárosi csapat végül az ötödik lett a bajnokságban, a BL-re nem volt esélye, ahogy az Anzsinak sem. (A Szpartak vitte el a Zenit mögött második helyet.)
Rémálomnak indult
Az idei szezon a Dinamónak rémálomszerűen indult, hiszen öt vereséggel rajtolt, a Stuttgart pedig kiverte őket az Európa Ligából. Időközben kirúgták az edzőt, Hohlovot a román Dan Petrescu váltotta, aki hazájában bajnokcsapatot faragott az Urziceniből.
Dzsudzsák is magához tért, hosszas várakozás után, augusztusban, a Groznijnak belőtte első orosz bajnoki gólját, amit még négy követett. Összességében nem zárt rosszul, noha az utolsó fordulóban piros lapja miatt már nem játszik. (Négymeccses eltiltással a következő idény elejét is kihagyja.) A piros lapja jellemzi eddigi orosz kalandját: békíteni indult Vlagyikavkazban, de a tömegverekedésben őt is megütötték, majd még ki is szórták.
Dzsudzsák gólok az idei szezonból
Dinamo-Tyerek Groznij 1-2
Lokomotiv-Dinamo 2-3 (a második gól az övé)
CSZKA-Dinamo 0-2 (az első gól az övé)
Dinamo-Rubin Kazany 3-0 (a második gól az övé)
Krilja Szovjetov-Dinamo 1-2 (az első gól az övé)
Nagyobb baj, ha a pillanatnyilag hatodik Dinamo nem éri el az Európa Ligát – ezt a pozíciót kellene megőriznie. Az utolsó fordulóban a saját kezében van a sorsa, csak a győzelem garancia a jövő évi kupaszereplésre, közvetlen ellenfelei (Szpartak Moszkva, Kuban Krasznodar) erősebbekkel játszanak, de olyanokkal, akik már tét nélkül mehetnek föl a pályára.
Ráadásul nemcsak a magyar válogatott szélsője, hanem a Dinamo-csatár Kokorin sem léphet pályára eltiltása miatt, így a támadójáték vélhetően esetleges lesz. A Nyizsnyij Novgorod idegenben is harcolni fog az utolsó körben, mert a bentmaradása múlik a meccsen. Nehéz mérkőzés vár Dzsudzsák társaira ellenük.
A jövő
Az már csak rossz emlék, amikor egy edzésen Dinamo-szurkolók festékpatronokkal lőtték a játékosokat, és fenyegették meg őket a sikertelenség miatt, de Dzsudzsák kifelé kacsintgat.
Az idén többször is adott olyan interjút, amelyben megfogalmazta, mennyire menne már. Télen aztán a Liverpool bejelentkezett érte, de csak kölcsönbe kérte, úgy meg nem nem akarták engedni, vélhetően pénzt akarnak látni belőle az oroszok.
A szélső úgy értékeli, hogy Oroszországban komplexebb játékossá vált, mert jobban és fegyelmezettebben védekezik, sokszor hangoztatta, sokkal jobb a bajnokság színvonala, amivel kicsit degradálta korábbi sikereit, és azok helyszínét, Hollandiát.
Moszkváról viszont állandóan megemlíti, hogy a 10 milliós fővárosban és környékén mindig nagy dugó van, ha éppen nagyon nem érezte jól magát, még az is szóba került, esetleg a hazai élvonalba is jönne.
A Dinamo játékospolitikájáról kevés ismeretünk van, de nyilván sokat bukni nem szeretnének rajta, így ha a Dzsudzsákkal kapcsolatban elő-előforduló Inter valóban akarja őt, nem fukarkodhat. Újabban a West Hamnél, illetve a Leverkusennél merült fel a neve, a virágkorát élő német futballban talán neki is több szerep jutna. Ahogy Huszti is szárnyakat kapott a Zenit után a Hannovernél.
1,2 milliárd forintos (négymillió eurós) fizetése a Dinamo büdzséjében nem nagy tétel, de ha egy tehetséges orosz fiatal kerül a helyére, hosszú távon még spórolhatnak is, vagyis akár olcsóbban is elengedhetik, mint amennyiért vásárolták.
Ha elengedik, akkor a 26 éves Dzsudzsák lehet a következő, akinek a pénzkereset után komoly ligába, komoly csapatba sikerülhet visszajutnia. Ilyenek például a szerbek: Ivanovics - Lokomotiv Moszkvából a Chelsea-be, Vidics - a Szpartak Moszkvából a Manchester Unitedbe, Kraszics - a CSZKA-ból a Juventusba, valamint a QPR-hoz kerülő Samba nevét szokták említeni, akiknek sikerült a visszatérés. Igaz, utóbbi védő ki is esett az angol klubbal.
Egy biztos, Dzsudzsák szerződése 2015 december végéig szól a Moszkvával, ami nem igazán jó alkupozíció. Menedzsere most lényegesen nehezebb helyzetben van, mint Eindhovenben, amikor a PSV házi gólkirályát kellett értékesítenie. Akkor Dzsudzsák elárulta, Vörösbaranyi József miatt nem ment el a Lille-hez. Lille-lel félév után bajnok lehetett volna - fizikailag nyilván jobban megterhelték volna a párharcok, de ott is fejlődött volna védekezésben -, a következő évben is játszhatott volna a BL-ben, ehelyett jött az orosz kaland.
A mostani gólkirályok már gyengébbek
Aki egykor a PSV gólkirálya volt, általában jelentős karriert futott be. Említhetjük Gullit, van Nistelrooy, Romario vagy Ronaldo nevét. De Afellay (Barcelona, majd Schalke) és Kezsman (Chelsea után hosszú vándorlás, most épp a BATE-nél van) viszont már nem mondhatja el magáról, ahogy Dzsudzsák előmenetele sem egyértelmű. Afellay, még ha csak tíz meccset játszott is a németeknél, esélyt kapott a Bajnokok Ligájára, mert a Schalke selejtezőt játszik.