Rosszindulatú daganatot találtak Fülöp Márton 24-szeres válogatott labdarúgó kapus karjában, a gyógyulás érdekében hosszú gyógykezelés vár rá. Szerdai műtétje után felkészült a várhatóan ősz végéig elhúzódó kezelésre.
A görög Aszterasz Tripolisz 30 éves játékosa a FourFourTwo-nak elmondta, „februárban egy edzésen szúró fájdalmat éreztem a karomban, amely bevérzett és érezni lehetett, hogy valami húzza a középső ujjamat mozgató ínt, nem tudtam kinyújtani az ujjamat. Mostantól minden erejével a gyógyulásra koncentrál, hazaköltözik Budapestre és a média munkatársai, valamint a szurkolók megértését kéri, amiért hónapokra eltűnik majd a szemük elől.
A szövettani vizsgálat eredménye szerint a rosszindulatú sejteknem támadták meg a tüdejét, s az újabb operációra és az azt követő kezelésekre is csak azért van szükség, hogy minden további veszélyforrást kizárjanak.
A korábban nyolc szezont Angliában játszó Fülöp hangsúlyozta: noha lejárt a szerződése a görög együttesben és remek lehetőségei lennének az előrelépésre, egyelőre ezzel nem törődik, mert egy csapat vezetőjét sem szeretné olyan helyzetbe hozni, hogy az ő problémájával foglalkozzon.