Ki kellene a határon túlról a válogatottba?
Augusztus közepén mondta a nagykárolyi Bikfalvi Erik menedzsere, ha Piturca román kapitány nem számít az ukrán Luck tízesére, akkor a magyar válogatott felé venné az irányt. A 25 éves játékos 26-szor szerepelt a román ifjúsági válogatottban, de mivel a felnőttbe nem hívták meg, így akár a jelenlegi szabályok szerint akár magyar is lehetne.
Bikfalvi nagy tehetségnek indult, a Steauával BL-meccse is van, középső középpályás, aki védekezésre és támadásra is képes, rugótechnikája ugyanis átlag feletti, Varga József mellett akár még játszhatna is. (Az alábbi videóban összegyűjtötték a góljait.)
Megnéztük, hogy a határon túlról kettős állampolgársággal kik lehetnének még magyar válogatottak. Nyilván figyelembe vettük az életkort is, és hogy mire vihetik még.
A jobbszélen bevethető Antal Liviut (Vaslui, bajnok is volt régebben) valamint a védelem tengelyében játszó kolozsvári Sepsi Lászlót már fel sem írhattuk a listára, mert előbbi egyszer, utóbbi háromszor játszott a románoknál.
Székely Szabolcs a Temesvár hatgólos csatára jelenleg, rajta kívül még a 17 éves kolozsvári Veres Szilárdé lehet a jövő, de a román listavezető Botosani csatára, Fülöp Sándor István is még csak 23 éves, ő is képbe jöhetne még akár. Bár a zentai Nikolics Nemanja magyar állampolgár, de még mindig nem jutott el csak a vésztartalék szerepköréig, nem próbálta ki őt a kapitány.
A szintén videotonos brazil Vinicius elmondta, szívesen lenne magyar válogatott, és a kapitány szerint képességei alapján ott is lenne a helye, de egyelőre semmi más nem történt.
A középső védő helyére a juventusos Varga Attila esetleg megoldást jelenthetne hosszú távon, de ő a szlovák U17-es válogatottban szerepelt, és lőtt gólt például az olaszoknak a nyári Eb-n. Egyáltalán nem biztos, hogy ő játszana Magyarországnak, de egy próbát megérne.
A Kassa mellett született játékos akár nagy sztár is lehet, mint Bölöni László vagy Rácz László: előbbi 108-szoros román válogatott, utóbbi a szovjetekkel Eb-ezüstérmes volt.
Ha Ön szerint kifelejtettünk valakit, ide megírhatja.