A pataji Maradonák

Rekordok könyvébe illő győzelmet aratott két fordulóval ezelőtt a megyei III-as Dunapataj labdarúgócsapata, amikor az ellenfél 6-1-es vezetéséről emberhátrányban fordított 7-6-ra. A pataji aranylábúak között van rendőr, esztergályos és kamionsofőr, meccspénzt nem kapnak, a játék szeretetén kívül pedig az egyetlen ösztönző elem a klubnál a pacalpörkölt.

Kalocsától tizenöt kilométerre Dunapataj úgy fogja körül az 51-es főutat, mint valami elméretezett hot-dog kifli. Ha a látogató az iskolát elhagyva balra néz, kissé hátrább egy óriási füves területet lát: a helyi focipályát. Szeptember közepéig ennek semmi jelentősége nem volt, akkor azonban a pataji labdarúgók 1-6-os félidei állásból emberhátrányban 7-6-ra fordítottak az öregcsertői tizenegy ellen. A hír talán egy facebook előtti időben elsikkadt volna, így azonban gyorsan elterjedt az interneten. Először a fociclub nevű portál közölte, majd sorra a többi, még a trollfoci is kommentálta a nevezetes eseményt, a pataji aranylábúak pedig azon kapták magukat, amire soha nem számítottak volna: híresek lettek.

+ + +

Pattog a labda, edzés van a pataji pályán. Nyolc fiú van csak most a verhetetlen pataji tizenegyből, de az a nyolc fiú fut, cselez, készül a hétvégére. Bátya lesz ezúttal az ellenfél, a Bátya pedig jó csapat, új kapusuk van, ráadásul náluk játszik a Máté Béla, aki hajdan megfordult az NB II-ben is. Záporoznak tehát a lövések, a kapu mögül a pataji edző, Tomolik Tamás figyeli az edzést.

– Aztán milyen hadrendben játszanak majd? – kérdezzük, és ízlelgetjük a szót, amely olyan jó, nemzetisportosan hangzik: hadrend.

– Hát, ahogy szoktunk: elöl a kicsik, hátul a nagyok – mondja Tomolik.

– Az kemény...

– Csak viccelek, nehogy elhiggyék. Általában négy-négy-kettőt játszunk, de most azt hiszem, inkább a kontrákra kell építenünk.

Tomolik játékos-edző, fél éve van Dunapatajon, korábban a közeli Hartán focizott tizenkét évet. Söprögető a posztja. Negyvenéves, jókötésű, kissé zárkózott ember, olyan, akiről feljegyzik, ha elmosolyogja magát. Két hete, vasárnap viszont a lefújás után elömlött az arcán a mosoly, és ott is maradt egész este. Régen hallottuk már a kifejezést, amit két pataji is használt vele kapcsolatban: vigyorgott, mint a tejbetök.

+ + +

Dunapatajon mindig volt valami, amit a helytörténészek úgy neveznének: pezsgő sportélet. A 3600 lakosú faluban asztalitenisz és sakkszakosztály működik, a labdarúgás pedig egészen a húszas évek végéig követhető vissza. 1927-ben egy meccs kapcsán még a kalocsai újság is megemlékezett a pataji focistákról, igaz, a cikk szerzője gyalázta a csapatot, amelyet a bajnoksághoz méltatlan színvonalúnak tartott. A helyi labdarúgás fénykora csak későbbre, a '60-as, '70-es évekre esett. A Petőfi Népe abban az időben 5-600 nézőről is beszámolt, a felhevült tömeg volt, hogy megkergette a bírót, egyszer egy esernyőt is széttörtek a rosszul fújó sporttárs fején, ám az az eset, amire az öregek még mindig emlékeznek, két játékossal történt: a pataji középhátvéd lefejelte a rivális Császártöltés bekkjét, mire az végigkergette a vétkest a pályán, át a mezőn, be a szomszédos iskolába, fel az emeletre, végül rajzteremben vett a sérelméért elégtételt.

+ + +

Ez persze már a múlté. A vasárnapi csodát mindössze hatvanhét fizetőnéző látta, valamennyien férfiak, mert a nők és gyerekek ingyen járhatnak meccsre. Az előjelek mindenesetre baljósak voltak. Két héttel korábban a Magyar Kupában Öregcsertő 1:0-ra legyőzte a hazaiakat, a mérkőzés előtt, szombaton ráadásul falunap volt Dunapatajon. Ahogy az várható volt, a csapat tagjai közül néhányan fáradtan, kialvatlanul, másnaposan készülődtek a kezdéshez. Feszült volt a hangulat az öltözőben, mindenki morgott, mint a láncos kutya, úgyhogy Cselik Sándorné, a csapat technikai vezetője be is ment a fiúkhoz, és szózatot intézett hozzájuk.

Cselikné persze nem szakember, inkább amolyan anyapótlék a csapat mellett, úgy is hívja mindenki: Teri mama. Ő intézi a klubház felújítását, ő szervezi az évente megrendezésre kerülő sportbált, vasárnaponként süteményt süt a csapatnak, és ami talán a legfontosabb, eldönti, mivel mossák a szerelést. Teri mama ebben nem ismer tréfát. A mezeket és nadrágokat Tomi Kristállyal kell tisztítani, az öblítő csak Silan lehet, a zoknikat pedig kizárólag Vanish-ben szabad áztatni, mert ha összevissza váltogatják a szereket, az kikezdi a fiúk bőrét. A később elhíresült vasárnapi meccs előtti tanácsai is a praktikum jegyében fogantak. Az öregek figyeljenek a fiatalokra, mondta, a fiatalok tiszteljék az öregeket, ne kiabáljanak, veszekedjenek, és főleg, szeressék egymást. A pataji kezdő lehajtott fejjel hallgatott.

+ + +

A mérkőzés a lehető legrosszabbul kezdődött. Az öregcsertői Batánovics már a hatodik percben gólt szerzett, majd a kilencedik percben a bíró kiállította az ellenfél kiugró csatárát elkaszáló Simont. A patajiak ugyan még egyenlítettek, de aztán egymás után kapták a gólokat, az első félidő végéig még ötöt. A szünetben Tomolik rövid és hatásos eligazítást tartott. Húzzunk bele, mondta, hogy legalább a nézők ne köpjenek pofán minket. Ahogy korábban Teri mamát, őt is lehajtott fejjel hallgatták a játékosok. Később azt mesélték, ahogy visszamentek a pályára, mintha lekerült volna valami teher a vállukról. Gyorsan rúgtak két gólt, aztán még kettőt, a hetvennegyedik percben pedig egyenlítettek. Ekkor már eksztázisban játszott mindenki. Aztán jött a nyolcvanhetedik perc, amikor Kovács a kifutó öregcsertői kapus felett a hálóba emelt.

– 1983-ban a Nyilasi emelt ilyet a Kakas kapus fölött a Vasas elleni rangadón – meséli Botykai János, a pataji jegyző, aki még mindig élénken emlékszik az esetre. – De talán még annak sem örültem ennyire.

Botykait persze némi apai büszkeség feszíti, hiszen a fia is gólt rúgott az Öregcsertő ellen. Ifjabb Botykai János civilben egyébként rendőr, de a többi patajinak is rendes polgári foglalkozása van: Tomolik például forgácsoló, Kiss testnevelőtanár, Sárkány lézervágóval dolgozik, de akad víz-és gázszerelő, esztergályos, kamionsofőr, nehézgépkezelő és banki alkalmazott a bővített keretben. Igazi amatőr mindenki. Megesett, hogy a Kubeknek becézett Kutak Zsolt a kispályás bajnokság szünetében rohant el redőnyt javítani, a Fülöpszállás elleni meccsről pedig munkahelyi elfoglaltságra hivatkozva hatan nem jöttek el a kezdőből. Tomolik kínjában a cserekapussal kezdett, Pergel kapust meg kiküldte mezőnybe azzal, hogy menj, te szép nagydarab vagy, téged nem tudnak elnyomni. Rúgott is két gólt Pergel, ikszre mentve ezzel a meccset.

+ + +

Schill Mátyással a dunapataji sportegyesület elnökével a pálya klubház felőli végében állunk. Jobbra, az országút túloldalán látszik az egykori 51-es kocsma, amit két éve Blackre keresztelt az új tulajdonos. Itt szoktak gyülekezni a szurkolók, és néha egy-egy másnapos játékos is ide fut be egy gyógysörre a bemelegítő körök helyett. Schill a pálya túlfelére mutat.

– Látják ott, balra azt a házat? Az az Eszti nénié. Mindig mérges, ha átmegy hozzá a labda, nem is ad vissza egyet sem. A múltkor már a polgármester ment küldöttségbe, hogy ne csináljon ilyet.

– És?

– Visszaadott vagy hat labdát, a polgármester pedig megígérte, hogy cserébe kijavítják a kerítését.

– Segíti magukat a falu?

– Persze: az önkormányzat évi 950 ezer forinttal támogatja az egyesületet, köztük a labdarúgókat. Ez fedezi a nevezési költségeket, a sportorvost, a hozzájárulást a szerelésekhez, az utazáshoz. Sokszor persze a szurkolók szállítják a csapatot idegenbe, és gyakran előfordul, hogy azzal jön valaki, srácok, itt egy tálca sör, pár kiló hús, csináljatok vele amit akartok.

– Aztán mit szeretnek enni a fiúk?

– Hát a pacalt. A szertáros szokta elkészíteni saját recept alapján. Nem tesz bele se lecsót, se csülköt.

+ + +

Az edzés végén Kiss Péter megmutatja európai-szintű bedobását. A jelzőt nem mi találjuk ki, így mondja azt a törzsszurkoló, a kocsmai vendég, de még Botykai jegyző is azt tanácsolja búcsúzáskor: a Kiss Péter európai-szintű bedobását aztán feltétlenül nézzék meg. Kiss az oldalvonalnál lendületet vesz, és úgy csinál egy kézenátfordulást, hogy két tenyere közé szorítja a labdát, majd talpra érkezéskor elhajítja azt.

– Elmegy ez ötven-hatvan méterre is.– mondja. – Csak irányítani nem tudom.

Lassan lemegy a nap, a pataji aranylábúak pedig még összeállnak a kedvünkért egy csapatképre. Ott van Kiss, az ifjabb Botykai, Pergel, a gólvágó kapus, aztán Sárkány, Greksa, Leitert, és Péter Márk.

Bizakodón néznek, és mintha éppen most futnának ki a bátyaiak ellen, olyan eltökélten állnak. A kicsik elöl, a nagyok hátul.