Már Andorra is megverne minket
A holland–magyar 8-1 után már az andorraiak is felbátorodtak, a padlón lévő magyar válogatott elleni kedd esti selejtezőre nagy terveik vannak.
A győzelemmel elégedett lennék, viszont nagyon csalódottan zárnám a selejtező sorozatot, ha rúgott gól nélkül kellene befejezni szereplésünket
– nyilatkozta Koldo Álvarez szövetségi kapitány a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
A miniállam válogatottja nulla ponttal áll a csoportunk utolsó helyén, huszonnyolc gólt kaptak, ahogy Álvarez mondta, egyet sem rúgtak, már az is nagy teljesítmény lenne, ha betalálnának a magyar válogatottnak. Nemrég viszont pont a csoportelső hollandokat izzasztották meg otthon, Van Persie csak a második félidő elején talált be nekik, 2-0-ra kaptak ki végül.
Álvarez persze tisztában van azzal, hogy beleszaladhatnak a késbe, bízik viszont abban, hogy a magyar szurkolóknak elfogy a türelmük.
Nehéz meccs vár ránk, mert ellenfelünk súlyos veresége ellenére még eséllyel pályázik a csoport második helyére. Ha a magyar válogatott nem szerez gólt a meccs elején, számíthat arra, hogy a közönség ellene fordul, ez pedig azt jelentené, hogy csapatom jól végzi a dolgát.
A vendégek szövetségi kapitánya nem véletlenül elevenítette fel a tavalyi selejtezőt, amikor a magyar válogatott ugyan 5-0-ra nyert, de egyáltalán nem játszott meggyőzőn, néhány nappal később a hollandok ellen ki is kaptak Dzsudzsákék 4-1-re a Puskásban. „A tavalyi mérkőzésen túl nagy lelkesedéssel vetették játékba magukat futballistáim, ez hibákat szült, és ez vezetett a vereséghez. Azon a meccsen a magyarok keveset tettek a győzelemért, az andorrai hibákból született sok gól. Ellenfelünk egyénileg képzett játékosokból áll, mint amilyen Dzsudzsák vagy Koman, ők egy az egyben felülkerekedhetnek rajtunk. Az oldalról beérkező szabadrúgásokra külön oda kell figyelnünk, mert ellenfelünknek jól fejelő játékosai vannak."
A magyar válogatottnak még lehet esélye a pótselejtezőt érő második helyre, nagyon meg kell verni Andorrát (legalább hét góllal), és bízni abban, hogy a törökök nem nyernek a hollandok ellen, és a románok sem verik meg az észteket.