Szalai Ádám: Hétfőn már mindent elmondtam, köszönöm, jó éjszakát
További Futball cikkek
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
- Gyors gólváltás után hatalmas verést mért a Bayern München Gulácsiékra
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
- Több mint 60 topligás mérkőzés várja a futball szerelmeseit az év legjobban várt időszakában
- Megvan az NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd új edzője
A csoportjában harmadik helyen végzett magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint csak a győzelemnek lehet örülni az Andorra ellen 2-0-ra megnyert utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
A válogatottban első gólját szerző Nikolics Nemanja kijelentette, számukra kedd este a legfontosabb a győzelem és a három pont megszerzése volt.
„Úgy mentünk ki a pályára, hogy szerettünk volna nagy különbséggel nyerni, ez azonban sajnos nem sikerült" – mondta a Videoton csatára. „Nagyon nehéz egy olyan csapat ellen futballozni, amelyik tíz játékossal védekezik. Bár előzetesen úgy gondoltuk, hogy az első gól után könnyebb dolgunk lesz, az andorraiak hátrányban is csak a védekezéssel törődtek."
A 90. válogatottságát ünneplő kapus, Király Gábor hangsúlyozta, Andorra ellen nem könnyű játszani, de a csapatnak végül sikerült teljesítenie a kötelező feladatot, kapott gól nélkül gyűjtötte be a három pontot.
„A selejtezősorozatban többször is volt lehetőségünk megfogni a pótselejtezőt érő második helyet, és bár ez nem sikerült, voltak szép sikerek, például a törökök itthoni legyőzése és az Isztambulból elhozott egy pont" – összegzett az 1860 München kapusa, aki hozzátette, vitathatatlan, hogy a románok ellen több pontot kellett volna szereznie a válogatottnak.
Stieber Zoltán a mérkőzéssel kapcsolatban szintén azt emelte ki, hogy hamarabb kellett volna megszerezniük az első gólt, akkor többet rúghattak volna Andorrának, de a győzelem és a három pont begyűjtése volt a legfőbb céljuk.
Szalairól hallgatnak
Sem Király, sem pedig Stieber nem kívánta kommentálni Szalai hétfőn, Telkiben tett kijelentéseit és Nikolics sem részletezte a véleményét, annyit azonban elmondott, szerinte a Schalkéban légióskodó támadónak néhány kérdésben igaza volt. Szalai Ádám többek között azt mondta, hogy 10-20 éve átverik a szurkolókat, ugyanis nem reális célokat fogalmaznak meg a magyar futballban.
A keddi meccs után Szalai és Dzsudzsák Balázs sem akart nyilatkozni az újságíróknak. Előbbi a Puskás Ferenc Stadion toronyépületében kialakított vegyes zónában nem állt meg interjúkat adni, csak annyit mondott a többek között rá is váró újságíróknak: „Hétfőn már mindent elmondtam, köszönöm, jó éjszakát". A Dinamo Moszkva magyar szélsője pedig annyit közölt, az andorraiak elleni meccsről nincs véleménye.
Csábi József megbízott szövetségi kapitány azt mondta, az elmúlt napok eseményei, különösen a múlt pénteken, Hollandiában elszenvedett 8-1-es vereség után a válogatott közössége nem az volt, mint egy héttel korábban.
„Szalai nyilatkozata nem volt téma az öltözőben, de azt, hogy mi járt a játékosok fejében, nem tudom" – nyilatkozta Csábi. „Összességében ebben a csoportban a harmadik hely nem túl rossz eredmény, ugyanakkor az álmainkról sajnos megint le kellett mondanunk".
A szakember hangsúlyozta, azt a feladatot kapta, hogy péntektől keddig vezesse a csapatot, így a jövővel kapcsolatban úgy érzi, nem neki kell nyilatkoznia.