További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
Lejátszotta utolsó mérkőzését a korábbi olasz válogatott védő Alessandro Nesta. Az egykori Bajnokok Ligája-győztes futballista az amerikai MLS-ben szereplő Montréal Impactből búcsúzott.
Pályafutását a Lazióban kezdte, még 1994-ben mutatkozott be a profik között, de a Milanban ennél is többet és eredményesebben játszott. A rómaiak 2002-ben kényszerültek eladni a már akkor klasszis védőjátékost és csapatkapitányt, súlyos anyagi gondjaik voltak, Nestáért pedig egy kisebb vagyont, 30 millió eurót kaptak.
A Lazióval ugyan volt olasz bajnok és KEK-győztes, de az igazi sikerkorszak ekkor indult a pályafutásában, középső védőként ott volt a csapat két Bajnokok Ligája győzelménél, az első döntőjében, a Juventus elleni tizenegyespárbajban belőtte a sajátját. További két bajnoki címet nyert, az Olasz Kupa és a klubvilágbajnoki győzelem sem hiányzott. Huszonnyolc éves volt 2004-ben, amikor a FIFA beválasztotta a világ százhuszonöt legjobb, élő játékosa közé.
Az utóbbi években sérülései miatt egyre inkább kiszorult a Milan kezdőjéből, már tavaly februárban eldöntötte, hogy tíz sikeres, milanos év után vált egy nagyot, és elmegy az amerikai bajnokságba levezetni, pedig voltak ajánlatai Európából is.
Tíz csodálatos évet töltöttem itt, rómaiként érkeztem, aztán jobban éreztem magam, mint otthon. Mindenki hiányozni fog, mindenkinek köszönöm.
A Montréal Impact mellett döntött, döntésében szerepet játszott az is, hogy honfitársa, Marco Di Vaio is ott futballozott, de csapattársa volt az olasz válogatottban szintén megfordult Bernardo Corradi és Matteo Ferrarri is. A Lazioban és a Milanban is tizenhármas mezszámmal játszott, Montréalban viszont csak a tizennégyes jutott neki.
Miután Nesta október végén megszellőztette, hogy a szezon után abbahagyhatja a futballt, Di Vaio nyilatkozta róla, hogy az egyik legjobb védő, akit valaha látott a pályán. Nestának csak kisebb balhéja volt a Montréalban, még júniusban egy bajnokin felrúgták, mire rögtön felugrott, és lefejelte ellenfelét, a bíró egyből kiállította. Most nem kerültek be a rájátszásba, így a klubnak eddig tartott a szezon.
Hetvennyolcszor szerepelt az olasz válogatottban, ott volt a 2006-os vb-n, ahol az olasz válogatott megnyerte a tornát, viszont már a csoportkörben megsérült a csehek ellen, de így is világbajnoknak mondhatja magát. Nem volt szerencséje a világversenyekkel, 1998-ban a harmadik, osztrákok elleni csoportmérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást, négy évvel később a dél-koreaiak elleni nyolcaddöntőt kellett kihagynia.
A világbajnoki cím után még két évet játszott a nemzeti csapatban, ahonnan 2008-ban sérülések miatt vonult vissza. Csak az Eb-győzelem a győzelem hiányzott a karrierjéből.
A védőlegenda kimerítő pályafutása után sem távolodna el a futballtól, szeretne edző lenni. „A testem már elfáradt, itt az ideje, hogy befejezzem. Húsz évet játszottam a legmagasabb szinten, szerencsés vagyok, hogy ennyi trófeát nyerhettem. Ez a megfelelő idő, új életet fogok kezdeni a családommal, új munkával. Miamiba költözöm egy évre, hogy új dolgokat tanuljak, aztán meglátjuk" - nyilatkozta 37 évesen, szerdai búcsúján.
Miami abból a szempontból érdekes helyszín, hogy az idén visszavonult David Beckham a városban akar egy új MLS-csapatot indítani, igaz a védőt korábban már gyógykezelték is a városban. Ki tudja, Nesta talán egykori csapattársa új vállalkozásában kap majd munkát.