A Dortmundnak a boltból kellett új mezt hoznia meccs közben
A Borussia Dortmund védelme alaposan megfogyatkozott az elmúlt hetekben, Mats Hummels, Neven Subotic és Marcel Schmelzer sem volt bevethető a Napoli elleni keddi rangadón, ezért az eredetileg védekező középpályás Sven Bendernek hátra kellett húzódnia a védelembe.
A német válogatott játékos már az első félidőben megsérült, az orrtörése után ráadásul hiába tamponálták az orrát, nem tudták elállítani a vérzést. Mivel véres mezben nem lehetnek a pályán a játékosok, ezért minden alkalommal, amikor átázott, vagy kiesett a tampon Bender orrából, szerelést kellett váltania.
Igen ám, de a Dortmund szertárosa csak három szettel készült a mérkőzésre, így amikor mindegyik elfogyott, a stadionban található szurkolói boltból kellett hoznia plusz Bender-mezt, hogy a pályán maradhasson a 24 éves középpályás.
Jürgen Klopp, a Borussia vezetőedzője a mérkőzés után indokolta meg, miért nem cserélte le a védelembe beugró játékost.
Fontos volt, hogy a pályán maradjon a remek játéka miatt. Nagyszerű mérkőzése volt, bár többször is le kellett cserélnünk a mezét, mert az véres lett. Az utolsót a csapat boltjából kellett kihoznunk.
A 90 percet végigjátszó Bendernek a következő hetekben védőmaszkot kell majd viselnie, az áldozata azonban nem volt hiába, hiszen a Dortmund 3-1-re nyert a Napoli ellen, és még mindig kiharcolhatja a továbbjutást a Bajnkok Ligájában.