A vébé megbundázására készülnek
Újabb bundaügy került elő Angliában. A Sun szerint, amelyet a Guardian szemlézett, a rendőrség nyomozást folytat egy ember ellen, aki azt állította, hogy egyes futballisták több tízezer fontért a fogadási csalásban résztvevők kívánsága szerint sárga lapot kapnak.
A leleplezett játékos, Sam Sodje, a Portsmouth exjátékosa konkrétan két esetet is említ, amelyben nagy pénzért piros lapot kapott (egy harmadosztályú meccsen megütötte az ellenfél játékosát) illetve sárgát gyűjtött be.
A brit FBI, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség egy fedett nyomozó által feltárt ügyben vizsgálódik, az – vélhetően távol-keleti kapcsolatokkal rendelkező – exjátékos arra is utalt, hogy az első osztályban, azaz a Premier League-ben is befolyásolni tudja a meccseket, sőt arra készül, hogy a jövő évi brazíliai világbajnokságon is manipulálhatják a meccseket.
Az angol szövetség rövid közleményben jelezte, tudnak a vizsgálatról, együttműködnek a hatóságokkal, de a továbbiakban nem kommentálják a hírt.
Angliában éppen a napokban robbant ki az első bundaügy, két, alacsonyabb osztályban játszó 22 éves játékost vádoltak meg meccsek manipulálásával. Arról az ügyről korábbi cikkünkben bővebben is olvashat.