Dárdai Pál lehet Nyilasi utóda az MLSZ-ben
A Magyar Nemzet információi szerint Csányi Sándor hétfőn találkozik három, külföldön értékelhető karriert befutott három labdarúgóval.
A lap szerint a Herthánál ikonná váló – 286 Bundesliga-bajnokit játszott a berlinieknél, amivel klubrekorder - Dárdai Pált Nyilasi Tibor sportigazgató helyére szemelték ki. Dárdai a Hertha korosztályos csapatait edzi pillanatnyilag, fiai is a klub kötelékében állnak.
Fehér Csaba a PSV Eindhovennel a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is szerepelt, ő az utolsó magyar labdarúgó, aki a legrangosabb sorozat hajrájában is még lehetőséghez jutott.
A 38 éves Fehér el is megy a találkozóra, edzői papírjait most fogja megszerezni, többször említette, hogy az utánpótlásban szívesen dolgozna.
A harmadik meghívott Juhász Roland, aki még aktív, a Videoton védője, még csak 30 éves, bár 78-szoros válogatott. Juhász a belga Anderlechttel szerepelt a Bajnokok Ligájában, többször is bajnoki címet szerzett.