Pintér Ligakupára megy a sorsolás helyett
Pintér Attilát a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor azzal bízta meg decemberben, hogy jusson ki a 2016-os Európa-bajnokságra. Most már 24 csapat lesz, a rendező franciák mellett tehát 23 hely megszerezhető, az 53 tagállamból tehát 30 nem jut csak ki, ezek közül pedig jó néhány nem komolyan vehető miniállam.
Az elmúlt húsz évben nem vártuk a második kalapból a sorsolást, a harmadik és negyedikből indultunk.
A kapitány el is kezdte a munkát az összetartásokkal, hogy harapós nemzeti válogatottat állítson össze, a sorsoláson ugyanakkor nem tartotta fontosnak a személyes jelenlétet, hiszen nem Nizza, hanem Szombathely felé veszi az irányt.
A Haladás-Ferencváros Ligakupa meccset nézi meg a szövetség hivatalos honlapja szerint. Indoklás: a szakmai érdekeket tartja szem előtt ezúttal is.
A kupasorozat nyolcaddöntője szombaton lesz 14 órától, a nizzai esemény pedig vasárnap 12-től kezdődik.
A sorsoláson most a meccsek sorrendje is kiderül, nincs egyezkedés, júniusban is játszanunk kell, ezt az előző három sorozatban rendre elkerültük, és rendre úgy sikerült összeállítani a programot, hogy a kijutás látszatesélye az utolsó meccsig megmaradt.
Berzi Sándor és Vági Márton képviseli Franciaországban az MLSZ-t.
A rangsorolás:
1. kalap: Spanyolország (címvédő), Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Portugália, Görögország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina
2. kalap: Ukrajna, Horvátország, Svédország, Dánia, Svájc, Belgium, Csehország, MAGYARORSZÁG, Írország
3. kalap: Szerbia, Törökország, Szlovénia, Izrael, Norvégia, Szlovákia, Románia, Ausztria, Lengyelország
4. kalap: Montenegró, Örményország, Skócia, Finnország, Lettország, Wales, Bulgária, Észtország, Fehéroroszország
5. kalap: Izland, Észak-Írország, Albánia, Litvánia, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Grúzia, Ciprus
6. kalap: Luxemburg, Kazahsztán, Liechtenstein, Feröer-szigetek, Málta, Andorra, San Marino, Gibraltár