Szalai Ádám kezdő lehet Madridban
A Real Madrid már az első meccsen eldöntötte a Schalke ellen a továbbjutást a Bajnokok Ligájában, miután 6-1-re nyert idegenben. A keddi visszavágó gyakorlatilag mindkét csapatnak lefutott.
Ennek megfelelően az azt követő meccsekre koncentrálhatnak. A Real a hétvégén a Barcelonával játszik, és a Schalkénak is fontosabb a Braunschwieg legyőzése, mert a bajnokságban éppen jó sorozatban vannak, és már a harmadikok.
„A legfontosabb ezen a meccsen, hogy senki se sérüljön meg. Emellett az is fontos, hogy tudjunk pihentetni a játékosokat. Ha Huntelaar és Boateng a pályán van, megváltozik a játékunk” - mondta Jens Keller vezetőedző.
A Schalke holland csatára azt fejtegette, hogy Madridban megmutathatják, sokkal jobban tudnak futballozni, mint az első meccsen megtették. „Bernabeuban mindig különleges játszani, nagy élvezet” - jelentette ki.
Ettől még a német lapok arra következtetnek, hogy Szalait fogja bevetni az edző, aki Huntelaar januári visszatérése óta nem volt kezdő.