Amit a Chelsea-védelem művelt, az vicc
A Chelsea 3-1-re kapott ki a PSG vendégeként szerda este a Bajnokok Ligájában, a negyeddöntő első mérkőzése után José Mourinho edző keményen ekézte csapata védelmét.
„Amit a harmadik PSG-gólnál műveltünk, az egy vicc volt" - fakadt ki Mourinho, utalva arra a PSG-találatra, amelynél Pastore az alapvonalról indulva beszlalomozott a Chelsea-védők között, majd a kapuba lőtt.
A portugál menedzser nem csak a harmadik bekapott gól miatt dühöngött, hiszen az összesben benne voltak játékosai. A mérkőzés elején egy PSG-beadás után John Terry saját kapuja előtt középre fejelt vissza, pont Lavezzihez, aki teljesen üresen maradt, be is vágta a labdát a léc alá. Terrynek amúgy sincs jó időszaka, a hétvégén saját kapujába fejelt a Crystal Palace elleni mérkőzésen, ezzel kaptak ki 1-0-ra, a klubnak akár ezen is múlhat a bajnoki címe. Öngól szerda este is volt, csak most David Luiz hozta össze, ez volt a párizsiak második gólja.
Mourinho a maga módján fel is elevenítette a történteket. „Féllehetőségeink voltak, azokat sem tudtuk gólokra váltani. Ennek tetejébe még védelmi hibákat is összehoztunk, ezek egyéni hibák voltak, megfizettünk értük. Az első gólnál Lavezzinek adtuk a labdát, csúcsjátékos, ezen a szinten ez történik, ha odaajándékozzuk neki. Megvolt a lehetőségünk, hogy vezessünk a második félidőben, erre csináltunk egy öngólt, a harmadik pedig röhej volt. Nem gól volt, hanem röhej. Olyan területeken csináltunk hatalmas hibákat, ahol az idényben eddig jól teljesítettek a játékosaink"
Az angol sajtó sem kímélte a Chelsea-védelmet, volt olyan lap, amely David Luiz öngólja miatt csak lúzereknek nevezte a vendégjátékosokat.
A Chelsea-edző azért nem gondolja azt, hogy máris kiestek, a visszavágón támadniuk kell, egyszerű a dolog, vélte. Az mellettük szólhat, hogy a visszavágón nem játszhat majd a párizsiak egyik legjobbja, Zlatan Ibrahimovic, aki izomsérülés miatt több hétre kidőlt.