Guardiola: Hibáztam, elvesztettük a ritmust
„Igen, elvesztettük a ritmusunkat" - ismerte be Pep Guardiola, miután a hétvégén megint kikaptak, ráadásul most a rivális Borussia Dortmundtól, ami még akkor is fájó, ha a bajnoki címet már hetekkel ezelőtt megszerezték.
A volt Barca-edző eddigi legnagyobb bayernes vereségébe szaladt bele, nem véletlenül hangsúlyozta, hogy azonnal cselekedniük kell, hiszen nem szeretnék a hátralévő Bundesliga-meccseket ellazázni. Azért is fontos, hogy a Bayern ismét megtalálja a formáját, mert a szezon legfontosabb mérkőzései még most jönnek a Bajnokok Ligájában, az idén is triplázásra hajtó münchenieket a Real Madriddal sorsolták össze, a szurkolók szerint pedig aggasztó is lehet az utóbbi hetek tendenciája.
A Bayern rekordgyorsan, még március végén megnyerte a Bundesligát, a következő héten már 3-1-ről lazázták el a Hoffenheim elleni bajnokit, a vége döntetlen lett. Akkor nyilatkozta azt a védő Dante, hogy talán elengedték magukat egy kicsit. Ezt követte a az Augsburg és a Dortmund elleni vereség, közben azért a BL-ben elintézték a Manchester Unitedet, 0-1-ről fordítva nyertek 3-1-re.
Guardiola csapatának az Augsburg és a Dortmund ellen is megvolt a labdabirtoklásban a nyomasztó fölénye, a BVB ellen már 71 százalék volt. A vendég dortmundiak ugyan kevesebbet lőttek kapura, de Pierre-Emerick Aubameyang és Marco Reus rengeteget problémát okozott a Bayern védőinek, többször látszámfölényben voltak a Dortmund-támadók, miközben a másik oldalon sok gond volt a befejezéssel, és a szélek megint kihasználatlanok maradtak.
Guardiola el is ismerte, a szezonban nagyon jól ment csapatának a védekezés, most viszont nem működött. „Talán én követtem el hibát azzal, hogy nem úgy futballoztunk tovább, ahogy eddig. De nem akarok azzal takarózni, hogy rotáltuk a játékosokat" - mondta a Guardiola, aki a BVB ellen a szünetben kapust cserélt, Neuer helyett a húszéves Lukas Raedert küldte a pályára. A húszéves kapusnak ez volt az első mérkőzése a Bayern nagycsapatában.
A sportigazgató Matthias Sammer és Pep Guardiola is azt hangsúlyozta, most az az elsődleges, hogy minél hamarabb összeszedjék magukat, és megtalálják a ritmusukat, a Kaiserslautern elleni szerdai kupaelődöntőben már nem lehet baj.
A Real Madrid ellen április 23-án játszanak először, idegenben, addig még van idő rendet rakni a fejekben a német bajnoknál, mindenesetre a madridiaknak tanulságos lehet a Bayern utóbbi két hete.