A legnagyobb és legcikibb szólógól döntött
További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
A Barca egy BL- és egy bajnoki vereséggel utazott Valenciába, a döntőre, ahol épp három éve, a legutóbbi Clasico-kupadöntőn 1-0-ra kapott ki a Real Madridtól. A fehérek legeslegjobbjukat, Cristiano Ronaldót nélkülözték, a szupercsatár comb- és térdsérülése miatt nem léphetett pályára.
A meccs ugyanúgy alakult, mint a Barca-Realok az utóbbi öt évben, Xaviéknál volt a labda, a Real igyekezett kontrázni. Nem is rosszul, ugyanis a 10. percben máris megszerezték a vezetést. Isco leszerelte Alvest, Benzemához passzolt, aki egyből indította középen Di Mariát, aki egy közepes visszacsel után egyet lépett, majd gyengén lőtt, csak hogy Pinto kapus így is a kapuba tudta segíteni a labdát (1-0).
A Barca magához vette a labdát a félidő maradék 35 percére, de helyzetet nem, csak olyasmit sikerült összehoznia. A Realnak volt elvétve kontraféléje, de az is sikertelen.
A szünet után folytatódott az, amit a Barca az egy héttel ezelőtti, Atletico Madrid elleni, majd a hétvégi, granadai zakójánál is csinált, nyomott, de erőtlenül. Teljesen olyan volt a meccs, mint az Atleti-Barca 1-0, senki nem látta, hogy rúghatna gólt a Barcelona.
Főleg azért, mert szinte minden katalán támadás beadással, méghozzá rossz beadással fejeződött be. Mintha egy angol középcsapat támadott volna a Mestalla-stadionban, vagy épp David Moyes Manchester Unitede, Pepéék röhögve fejelgették ki a labdákat, már ha az nem ment ki a másik oldalon bedobásra.
A Madrid sem játszott sokat, védekezett, de megtehette, hogy kényelmesen várjon a kontralehetőségre.
A 70. percben Tata Martino Barca-edző szédületes brit taktikája a semmiből mégis eredményt hozott: egy bal oldali szögletet a középhátvéd Marc Bartra védhetetlenül stukkolt a kapuba, a labda a kapufáról pattant be, Casillasnak esélyt sem adva (1-1).
A Barcelona ekkor mintha elkezdett volna futballozni, főleg, mert az addig észrevehetetlen Messi is kedvet kapott, visszajött labdáért a félpályáig, és volt, hogy egy cselt is meg tudott csinálni. Nagy helyzet viszont nem jött össze, akadt egy Modric-kapufa távolról, ám a hajrában igen erősen hosszabbításos meccsnek nézett ki a kupadöntő.
Csakhogy a 87.-ben Bale labdát kapott a bal oldalon, pontosan a felezővonalon, teljesen kint a partvonalnál. Bartrával kezdett versenyt futni, a barcás sokkal jobb helyzetben volt, és kilökte a madridit a pályáról, de vagy három méterre. A bíró nem fújt, Bartra kicsit visszavett, hogy könnyedén bekocogja a labdát, nem gondolta, hogy Bale-lel ezt nem teheti meg: a walesi vagy 15 métert pályán kívül futva visszakanyarodott Bartra elé, egy méteren kettőt vert rá, a tizenhatosnál már tisztán vezetett, majd az ötös sarkáról az ügyetlenül, nagy terpeszben kimozduló Pinto lába között a hálóba pöckölt (2-1). Szuperklasszisgól.
Bartrának rémálmai lesznek, igen kínosan lelépte őt Bale, aki a kupadöntők és a szezon egyik legnagyszerűbb gólját is rúgta.
Úgy tűnt, eldőlt, de mégsem, az a hosszabbítás pillanatokra újra ott lebegett. Xavi a 90.-ben középen passzolt mélységbe, a köríven az - újfent - legjobb barcelonai, Iniesta elengedte a labdát, így az minden láb között elgurulva Neymar elé került. Ha van ziccer, és létezik könnyű ziccer, akkor ez volt az, 10 méterről kellett volna berúgni a kicsúszó Casillas mellett-fölött-alatt: a brazil telibe verte a kapufát.
Büntetése vereség lett, a Real Madrid elvitte a kupát, a két csapat szezonbeli harmadik meccsén, két vereség után legyőzte a Barcelonát. Messi sorozatban harmadik mérkőzésén volt értékelhetetlen, a Barca zsinórban harmadszor veszített.
Casillas felemelte a serleget, és továbbra is versenyben van csapata azért, hogy egy hónap múlva az utolsó bajnokin, majd az egy héttel későbbi BL-döntőn is ugyanezt tegye. A Barca a BL-ből egy hete kiesett, a bajnokságban a Real és az Atletico bukására lenne szüksége a sikerhez, helyzete kvázi reménytelen - a Martino-korszak alig egy év után, biztosan véget ért Katalóniában.
Spanyol Király Kupa, döntő
FC Barcelona-Real Madrid 1-2 (0-1)
Gól: Bartra (69.), ill. Di María (11.), Bale (85.).
FC Barcelona: Pinto; Alves, Bartra (Alexis, min. 87), Mascherano, Alba (Adriano, min. 46); Sergio Busquets, Xavi, Iniesta; Messi, Cesc (Pedro, min. 60), Neymar.
Real Madrid: Casillas; Carvajal, Sergio Ramos, Pepe, Coentrao; Xabi Alonso, Modric; Isco (Casemiro, min. 88), Di María (Illarra, min. 87), Bale, Benzema (Varane, min. 90).