Mit keresett Ronaldo Bale góljánál balbekkben?
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Fordulatos és igazán emlékezetes Bajnokok Ligája döntő lett az első városi derbi, és a futball ezúttal igazságos arcát mutatta, igaz csak két perc kellett volna ahhoz, hogy a kisebb csapat, amelyik az egész szezont jó esetben 16 játékossal küzdötte végig, megszerezze a trófeát, egyben az Atletico Madrid legnagyobb sikerét érje el.
Jött azonban Sergio Ramos, akinek külön köszönetet mondott Iker Casillas, mert a kapus világbajnok társa tette jóvá az első félidei hibáját, amiből az Atletico vezetéshez jutott. Ez csak a sokadik fordulat volt, kezdjük a legelején.
Diego Simeone elismerte, hibázott, amikor Diego Costát a csapatba állította, mert a rendkívül eredményes szezont produkáló csatárt le kellett cserélni már a kilencedik percben.
"Egymás szemébe néztünk, és így döntöttünk" – ezt mondta, saját felelősségét is elismerve. Mivel egy cserét emiatt be kellett áldozni, a hosszabbítás második félidejében, a már csak vánszorgó Juanfrannak játszania kellett, de esélye sem volt már arra, hogy di Mariát ki tudja kapcsolni a játékból.
Sergio Ramos lett a meccs embere az UEFA szerint, de lehetett volna akár az argentin is, aki élete egyik legemlékezetesebb meccsét játszotta, épp ezért érdemes megemlíteni, ő passzolt a legrosszabbul a Realból. Átadásai 62 százaléka ment jó helyre.
Az érzet ugyanakkor valami olyasmi volt, hogy lendületes, gyors, állandó veszélyt okoz, de a beadásai igen pontatlanok voltak. Viszont azzal, hogy állandó nyomás alatt tartotta a rivális jobb oldalát, nagyon sokat tett a győzelemért.
Nyilván még így sem annyit, mint Ramos, aki nélkül nincs egyenlítés, bár Modric pontos szöglete legalább annyira fontos volt, hiszen nagyjából sejthette, ez az utolsó esély. A horvátból is lényegesen több kijött idén, mint Mourinho irányítása alatt.
Tökéletes fejes volt, amilyen a Bayern ellen. Elődöntőben, döntőben három gólt elérni még csatártól is kiváló teljesítmény, védőtől meg egyenesen fenomenális. (Ribery és Eto'o is három gólos volt, Balotelli pedig kettő.)
A Barcelona hatszor játszott az Atleticóval a szezonban, egyszer sem tudta annyira a kapujához szögezni ellenfelét, mint a Real a második félidőben kétszer is. A Barcelona megbénult, mert a padról nem kapott segítséget, Ancelotti alighanem erre is felkészítette csapatát, és többnyire még ötletük is volt, mit lehet kezdeni a betömörüléssel. Olyannyira, hogy már pénteken utalt rá, hogy Isco és Marcelo lehetnek azok a cserék, akik a fáradó Atletico ellen kulcsfontossággal bírhatnak majd - és így is lett.
A 78. és a 88. perc között levegőhöz sem jutottak Godínék, másodpercekre tudtak csak felszabadítani, míg a 90. és 93. perc között jött az újabb roham. A rendes játékidőben megtörni így sem sikerült az Atleticót.
Talán a legfontosabb ok az volt, hogy Xabi Alonso eltiltását töltötte: újfent igazolódott, hogy ebben a szezonban sokkal jobban játszott, mint tavaly, mert egy éve nem kapott sebességet arról a posztról a Madrid, míg ebben a szezonban igen. Jól fordította át az egyik oldalról a másikra a támadásokat, jól mozgatott hátulról, satöbbi.
A sérüléséből visszatérő német Khedirától ellenben semmit sem kapott a Real, támadásban értékelhetetlen volt, és csak örülhet, hogy a saját térfélen történő labdavesztései nem hoztak kritikus helyzeteket.
Ő volt a második leggyengébben passzoló madridi (67 százalék), és mivel ez az ő posztján megengedhetetlen, nagy bajba sodorhatta volna csapatát. Mert míg di Maria belőtt labdái kockázatosak, ő egyszerű passzokat rontott, a legközelebb állóhoz sem tudta eljuttatni a labdát. A bekapott gólban ő is benne volt, még ha Casillas százszor nagyobbat hibázott is. Egy szóval Khedirán látszott a féléves kihagyás, térdszalag-szakadásból tért vissza.
Bale nagyon meg akarta mutatni, hogy 100 milliót ér, de csak a hosszabbításban ért el gólt. Akkor egyébként a balhátvéd helyére Cristiano Ronaldo húzódott vissza. Önmagát meghazudtolva nem akarta segíteni a támadást, visszaállt. Amikor Bale a kapuba fejelt, a felezővonalnál emelte magasba a karjait. Nem kis szerepe volt ebben annak, hogy a szuperklasszis sérülten játszot: mindkét combja be volt fáslizva, bal térde fölött kinetikus tapaszok voltak. Szinte biztos, hogy a szezon utolsó két hónapját halmozott combizomsérülésekkel hozta le, csoda, hogy ennyire is tudott futballozni.
CR épp ezért az egész meccsen visszafogott volt, bár kilencszer lőtt kapura – négyszer eltalálta, ötször nem -, és ez a szám pontosan megegyezik a komplett Atletico mutatójával. Bale kiugratásán kívül jó megoldása alig akadt a rendes játékidőben, érezhető volt, hogy messze volt még a 100 százalékos állapottól, de vele nem vállaltak akkor kockázatot, mint Costával a másik csapatnál. A góljával ugyanakkor 17-re növelte a sorozatban elért találatai számát, ami hihetetlenül magas, nem lesz könnyű megdönteni. 14 volt eddig a rekord Messitől, a portugál BL-szezonja volt ez a mostani, fél kézzel már fogja harmadik Aranylabdáját - persze a vb ezen még változtathat.
Az Atletico tábora a legnehezebb pillanatokban is rázendített a klub indulójára, 1-2 és 1-3, de még 1-4 után is. És még utána is, a metróban is.
Nagyon hálásak voltak ezért a rekordszezonért. Bár a klub ugyanolyan szerencsétlen volt most, mint a 40 évvel ezelőtti BEK-döntőben, amikor Aragones góljára a 120. percben, vagyis az utolsóban válaszolt a német Schwarczenbeck.
Akkor is a gazdagabb, jobb erőkből álló, komolyabb kerettel rendelkező csapat (Bayern München) harcolta ki az újrajátszást, és 4-0-ra bedarálta riválisát. Az újrajátszás most a hosszabbítás volt.
Mindenesetre, valószínűleg ez lesz a legcsalókább eredményű BL-döntő, mert ha valaki ránéz öt év múlva, azt gondolhatja, mennyire sima lett. Csak közben Ramosék meghaltak ezért, és a szurkolók majdnem belehaltak a rendes játékidő hajrájának izgalmaiba. Kiélezett és szoros meccs volt, felejthetetlen lett.