Az államtitkár bent akarja tartani csapatát
A Mezőkövesd biztosan kiesett a futball NB I.-ből, miután az utolsó percben gólt kapott a Videotontól a 29. fordulóban. A klub elnöke, a Belügyminisztérium államtitkára, Tállai András ezek után akcióba lendült. Nem érdekli különösebben, ha azt mondják a háta mögött, hogy államtitkárként bent akarja tartani csapatát, nála ez becsületbeli ügy. Nem az Újpest ellen harcolt, hanem a jogtiszta viszonyokért, mondja.
A Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, hat újpesti játékos játékjoga nincs rendben. Nyolc, sportban is jártas ügyvéddel beszélt, és mindenki azt mondta: neki és a Mezőkövesdnek van igaza.
Az Újpestben szerinte hatan három sportszervezetben játszottak, ami jogtalan. Az egész arra vezethető vissza, hogy az adósságoktól szabadulni vágyó újpestiek különböző sportszervezeteket hoztak létre, és ide rakosgatták a játékosaikat.
„Azt gondolom, a magyar futballban kisebb problémákért is kizártak már csapatot” - mondta Tállai, bár ő személy szerint elégedett lenne a pontlevonással is, mondjuk, ha tizenkettőt vonnának le a liláktól, ami a Mezőkövesd bentmaradását is jelentené.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága nem foglalkozott az óvással, kedden az MLSZ elnöksége is ülésezik, itt nemcsak ez az ügy kerül majd szóba, hanem a létszámemelés is. A hazai csapatok ugyanis már kinyilvánították: 18 csapatot szeretnének az első osztályba - a 85 milliós Németországban is annyi van, míg a 23 milliós Románia épp most csökkent 14-re -, az elnökségnek kell kimondania a döntő szót.