Az MLSZ óva int, nehogy csődről beszéljünk
További Futball cikkek
- Napokon belül meneszthetik a Ferencváros Európa-liga-riválisának vezetőedzőjét
- A Diósgyőr megszenvedett Kazincbarcikán, hosszabbítás után jutott tovább a Magyar Kupában
- Balogh Botondék 2–0-s vezetésről kaptak ki az olasz élvonalban
- Az UEFA burkolt fenyegetést küldött a futballreformokat tervező Angliának
- Meghalt Juhász István, a Ferencváros legendája
A Magyar Labdarúgó Szövetség reagált cikkünkre, amelyben egy belga átvilágítócég a magyar futballakadémiákról készített eredményeit vettük sorra. Mint kiderült, a magyar akadémiák szakmailag gyakorlatilag rettenetes állapotban vannak, ellenben a szponzorációs hátterükkel és létesítményeikkel.
Az MLSZ három évre szóló együttműködést kötött a belga Double Pass céggel. A szövetség akadémiai auditálásért felelős vezetője, Szabó Tamás szerint most még csak a munka első szakasza zárult le, és „a hiányosságok megállapítása után az intenzív javítási, tanulási folyamat szeptemberben kezdődik meg".
Szabó az MTI-nek azt mondta, óva intene mindenkit attól, hogy az akadémiai rendszer csődjéről beszéljen. A Double Pass első auditálásának eleve az volt a célja, hogy független felmérés készüljön a hazai elitképzést végző akadémiák jelenlegi állapotáról. „Ez egy nagyon komoly, Magyarországon eddig példa nélküli, széles spektrumot átölelő vizsgálat, amely támpontot ad ahhoz, hogy a sikeres külföldi akadémiákhoz képest hol járunk, s hogyan tudunk előrelépni." A cél nem a minősítés, a számonkérés volt, s ezt kellett megértetni a klubokkal is még a Double Pass megérkezése előtt. Hozzátette, hogy a támogatásokat éppen ezért nem is befolyásolja a jelentés, arra majd az újabb, egy év múlva kezdődő második auditálás lesz komoly hatással.
Szerinte korai ítélkezni a mostani jelentés után. Az ősszel kezdődő nyolchónapos szakaszt követően auditál újra a belga cég, s annak a felmérésnek lehet már komoly hatása az akadémiák finanszírozására is.
A szövetség nem titkolózni akar
„Egyáltalán nem sandaság áll a háttérben, egyszerűen arról van szó, hogy az üzleti szférában végzett auditálások is sok olyan információt tartalmaznak, melyek bizalmasak, s csak az érintettek beleegyezésével lehet nyilvánosságra hozni, ezért nem lettek publikusak a klubriportok" - mondta Szabó Tamás.
A klubokról külön-külön készített anyagokat áprilisban minden egyesülettel két-két órás megbeszélésen ismertették, s írásban is megkapták azt, melyre reagálhattak, s megoszthatták a véleményüket róla az MLSZ-szel.
Az új, nyolchónapos, úgynevezett tanulási szakasz szeptemberben indul, melynek már úgy vághatnak neki az akadémiák, hogy tisztában vannak a feladatokkal, s ehhez a Double Passtól és az MLSZ-től is minden segítséget megkapnak.
„Különböző módszertanok szerint zajlik majd az elkövetkezendő időszak, workshopokat tartunk, külföldi tanulmányutakat szervezünk, s edzéslátogatások is lesznek többek között. A Double Pass is megerősített stábbal járja majd az akadémiákat, a magyar szövetség pedig az edzői, az utánpótlás és a szakmai bizottság bevonásával dolgozik majd a projekten" - vázolta a közel jövő feladatait Szabó Tamás, hozzátéve, hogy szigorú forgatókönyv alapján haladnak majd.