Nem a brazil Brandao orrtörő fejelése volt ez egyetlen brutális megmozdulás a hétvégi futballeseményeken, a spanyoloknál egy barátságos meccsen tört ki a balhé egy fejelés után.
A Cadiz fogadta a Sevillát, a találkozó 79. percében akadt össze a hazai Kike Lopez és a volt Liverpool-játékos Iago Aspas. Aspast felborították, de nem hagyta annyiban, odapiszkált a lábával, majd számon kérte az ellenfél középpályását.
Lopez nem nagyon magyarázkodott, inkább határozottan arcon fejelte Aspast, aki elterült, aztán inkább felugrott, neki akart menni a Cadiz-játékosnak, ezzel kezdődött a lökdösődés.
A bíró közelről nézte végig az egészet, úgyhogy Lopezt kiállította, Aspasnak pedig adott egy sárgát. A barátságos meccset 3-0-ra nyerte a Sevilla.
Vége Brandao karrierjének?
Közben a PSG-s Mottát az öltözőfolyosón lefejelő Brandaóval kapcsolatos hír, hogy akár kétéves büntetést is kaphat a francia szövetségtől. A szabályok szerint, ha valaki nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz ellenfelének, akkor azt két évre is eltilthatják a futballtól.
A PSG orvosi stábja még nem állapította meg, hogy az orrtörött Mottának pontosan hány napot kell kihagynia, ha ez nem lesz nyolc nap, akkor a Marca szerint egy év alatt megúszhatja.
Az ügyben már a sportért felelős francia államtitkár is megszólalt, azt mondta hétfőn a L'Equipe-nek, hogy a Bastia-csatár Brandaónak súlyos büntetést kell kapnia, mert elfogadhatatlan, amit csinált.
Ha a brazil játékos kétéves eltiltást kap, akkor az a pályája végét is jelentheti, hiszen már harmincnégy éves, új klubjában pedig mindössze két meccse volt eddig.