Mi legyen Pintér Attilával?

Nem valószínű, hogy van még egy olyan európai futballválogatott, mint a magyaroké, amelynek szurkolói egy 1-8-as megsemmisülés után is kitartanak csapatuk mellett. A magyarok kitartottak, így a következő kiírásban telt házas meccsen játszhatott a válogatott (igaz, sokakat talán csak az új stadion vonzott). Az eredmény ismert és sokkoló: Észak-Írország, amely idegenben évek óta nem nyert tétmeccset, és amely a magyarokat még sosem győzte le, 1-0-ról megfordította az Eb-selejtezőt. Nem csoda ezek után arról beszélni, hogy a bizalom pillanatok alatt átfordulhat vagy már át is fordult közönybe, netán teljes elutasításba. 

Miután a válogatott gerincét adó játékosok évek óta ugyanazok, nem csoda, hogy a közhangulat gyorsan a kapitány ellen fordult.

Ami nem is csoda. Pintér Attilának már a munkába állása sem a legideálisabb körülmények között zajlott. Azonnal támadni kezdték az MLSZ-t és őt magát is, hiszen az 1-8-as amszterdami dráma után nem megosztó személyiségre lett volna szüksége a magyar futballválogatottnak, hanem egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyre. Olyanra, akinek van intellektusa, kisugárzása, és akit kommunikációs tréningre sem kell beíratni. Olyanra, aki büszkén vállalja a licenc előtti végzettségét, és nem ad támadási felületet az iskolázottság hiánya miatt. És főleg olyanra, aki szembe mer nézni a bajokkal – amire itthon hiába várunk.

Az egyébként sem magas hitelességi és elfogadottsági indexszel induló Pintér ráadásul már az első selejtező előtt is elveszített két csatát. Huszti Szabolcs nem jött vissza a hívó szavára, majd Szalai Ádámmal is beszélt, de az akkor még a Schalkében futballozó csatár február végén azt mondta, a beszélgetés eredménye, hogy nincs a keretben. Szalainak nehezen bocsát meg a magyar edzőszakma, miután októberben kifakadt a magyar közeg ellen, és mit ad isten, Pintér volt az első, aki beolvasott neki. Fő üzenete az volt, hogy a magyar futball bajait a magyar szakemberek fogják megoldani. (Hiszen ők is okozták.)

És most már tudjuk: rég volt ennyire kínos helyzetben a magyar futball, mint most van. Hiszen amit már Pintér Attila kinevezésekor sejteni lehetett, 90 perc után igazolódni látszik: a kapitány nem elég felkészült ahhoz, hogy eredményes válogatottat építsen, olyat, amellyel ki lehet jutni az Európa-bajnokságra – hiába lehet ott lassan minden második európai csapat.

Pintér Attila kinevezése nemcsak az ő személyes sikere volt, hanem a magyar edzőszakmáé is. Decemberben még csak sejteni lehetett, május végére viszont nyilvánvaló lett, ezzel a kinevezéssel talán csak Pintér korábbi munkáltatója, a Győri ETO tulajdonosa, Tarsoly Csaba járt jól: Pintérrel abban az évben az ETO 17 meccsen csak 30 pontot ért el, utódjával, Horváth Ferenccel  13 meccsen 32 pontot szerzett , és ezüstérmet szerzett az NB I.-ben (más dolog, hogy most éppen a Horváth vezette Győr is szenved a bajnokságban, hat forduló után csak kilencedik).

Pintértől mindenki keménykezűséget, összetartásokat, harapós és eredményes válogatottat várt – pláne, hogy ő maga is ezt ígérte meg. A „filozófiája” az állandó összetartások mellett, amit januártól kezdve mantrázott: a tolódás.

Lehet azt mondani persze, hogy a sors fintora, hogy éppen a sokat gyakorolt tolódások miatt kaptunk ki márciusban a finnektől, majd szeptemberben az északírektől. De az már igazán súlyos baj, hogy a két meccs közötti fél évben fejlődésnek, csapatépítésnek a nyomait nem lehetett felfedezni.

30 százalékot is ronthat egy csapaton az edző

Kovács Ferenc, az MLSZ sportigazgatója azt mondta: nagyon sok múlik azon, hogyan készíti fel a kapitány a játékosokat. Szakértők szerint egy jó edző 20, de akár 30 százalékot is képes javítani csapata játékán. Ha ezt megfordítjuk, akkor aligha lehet vitatkozni azzal, hogy egy nem felkészült, problémás edző ugyanennyivel képes lehúzni a csapatot.

Pintér hibái

• Gyanítható, hogy az a 3-4-3-as játékrendszer, amivel az északíreknek nekiment, egyszer sem került elő, azt csak az utolsó pillanatban találta ki
• Félreértette az északírek játékrendszerét, hiszen ő azt gondolta, öt védővel játszanak, holott egy pillanatig sem álltak úgy fel
• Lipták sérülésére sem reagált megfelelően. Hozzátesszük, Lipták korábban is a játékosa volt, mégsem érti a tolódás lényegét 
• Szerinte az északírek ellen 70. perc után elfogytunk, noha Priskin a 75. percben szerezte meg a vezető gólt
• Pintér eléggé autoriter személyiség, egyedül videózik, egyedül állítja össze a stratégiát, a stábnak kis beleszólása van

Hogyan tovább? 

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az északírek elleni vereség után már nem állította, hogy töretlen lenne a bizalom Pintér iránt, mintha benne is eltörött volna valami. Azt is mondta, szakemberekkel és a játékosokkal beszél, mielőtt döntést hozna.

Egy vereségből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de azt is mondta az elnök, alaposabb értékelésre van szükség. Azóta nem telik el úgy nap, hogy a sportlapok be ne dobnának egy-egy nevet: ki válthatja Pintért a szövetségi kapitányi székben.

Új névről szerintünk még korai beszélni, ugyanakkor úgy hírlik, Pintér csak egy bukaresti győzelem esetén maradhatna (az persze érthető is, hogy a papírforma szerint vereséget ígérő román meccs előtt nem vált az MLSZ: annál rosszabb belépő, mint egy csúnya vereség, aligha lehet egy kapitánynak). Másrészt persze, ha ott csúnyán elbukunk – márpedig a mieink északírek elleni és a románok pireuszi játékát látva erre van esély –, semmi garancia nincs arra, hogy négy nap múlva Feröeren nyerünk. Három meccs után nulla vagy egy pont pedig maga lenne rémálom.

A labdarúgó-szövetségben Kovácson és Gellei Imrén kívül nem nagyon van más szakember. Az utóbbi is úgy látja, Pintér körül fogy a levegő, és nincs magyarázat a vasárnapi kudarcra. Kovácsnak azonban sokkal nagyobb súlya van jelenleg. Vélhetően ő is hatalmasat csalódott, igaz korábban Pintért még a Videotonnál is el tudta volna képzelni.

Csányi azonban jelentős presztízsveszteséget szenved, ha Pintért kirúgja, amilyen helyzetbe akkor navigálta magát, amikor a hollandok elleni vereség után beharangozott neves külföldi szakember helyett Pintért nevezte ki.

Az továbbra sem világos, hogy a szövetség 2013-as nyereségéből, ami 389 millió forint, miért nem hoztak külföldi kapitányt. Ez az összeg, illetve a taóból befolyt milliárdok garanciát jelenthettek volna egy korábban valamit elérő, tapasztalt szakembernek a kontinensen.

Elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, hogy Pintér egészségügyi okokra hivatkozva távozik – a kazah meccstől is egészségügyi okok miatt maradt távol –, vagy esetleg azzal a indokkal, hogy elveszítette a közönség bizalmát, ezért nem látja értelmét a további munkának.

Bármelyik forgatókönyv következzen is be, aligha tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy a szövetségben már lázasan folyik a kapitánykeresés.

De kit, de kit?

Itthonról nem sok ember jöhet számításba, talán a Debrecennel BL-ig jutó Herczeg András vagy Mészöly Géza lehetne az utód. Utóbbi ugyanakkor nem hagyott maradandó nyomokat az U19-es Eb-n, pontosabban például a portugálok elleni 1-6-os zakóval – ami elkerülhető lett volna – nagyon is azokat hagyott. Emellett ő már kijelentette: inkább csapatával dolgozna.

Az U21-gyel meccset nyerő Dajka László vagy a januárban alkalmatlannak nyilvánított, a nyáron viszont az MLSZ-hez ismét visszakerülő Róth Antal persze bármikor szóba jöhet – esetleg még a Pintér előtti kapitány, Egervári Sándor is, már ha feltételezzük, hogy az MLSZ-nél szeretnek tréfálkozni.

Ha azonban racionálisan gondolkodunk, László Csaba jöhet szóba. Már vezetett válogatottat Litvániában, volt pályaedző Lothar Matthäus mellett Magyarországon, ismeri a hazai játékosokat, és Pintérrel ellentétben tudja, nincs hatvan válogatott szintű játékos itthon.

Mindenesetre az biztos – persze lehet, hogy ezt már jó néhány kapitányváltással ezelőtt is leírhattuk volna, és akkor is igazunk lett volna –, hogy ha még egy, a magyar közegben nevelkedő edző megbukna a válogatott élén, a magyar edzői karnak is be kellene látnia, amit szinte mindenki lát már: abszolút lenullázódott a szakma.

Van itt pénz

Az a megközelítés téves, hogy Magyarországon eddig csak azért nem volt sikeres a futball, mert az elmúlt évek állandó pénzhiánya emésztette, másról van szó. Négy éve már van pénz, de a szakma szerint még több időre van szükség, ami érthető, de eközben azt látjuk, továbbra sincsenek tehetségek, és a futballt sem tanítják jobban. A baj forrása a tudáshiány.

Amikor más országok saját futballkultúrát teremtettek, ahogy a hatvanas években a hollandok, később a törökök, mindig a tudás importjával érték el a sikereket. Neves edzők útmutatásait követték, akik megvalósították a terveiket.

Ezzel szemben a magyar edzők külföldi tanulmányutakra mennek, amit csekély nyelvismeretük miatt sem tartunk a legjobb megoldásnak, mert így az előadásokat vagy ellógják, vagy azt szűrik le magukban, a külföldiek is csak ugyanazt csinálják, amit ők is. Az előbbire is hallottunk már számtalan történetet, például hogy Grazban hogyan lehetett az ottlétet igazoló pecséthez jutni, de az utóbbira is van példa:

Újat a spanyoloktól sem hallottunk

Ugyanazt, persze, csak egészen más tempóban, egészen más dinamikával. Amikor a spanyol képzési igazgató Budapesten tartott előadást, a válogatott edzője megállapította, ezt eddig is tudtuk, újat nem hallottunk. 

A magyar közeg

Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a magyar futballban akad még egy név, akinek hatalmas befolyása van a történésekre. Maga Pintér Attila is szeret azzal kérkedni, hogy ő a miniszterelnök embere. Hogy ezt szűklátókörűségből vagy hatalma legitimálása miatt teszi-e, teljesen mindegy.

Ráadásul attól függetlenül, hogy ebben igaza van-e vagy sem, az tény: Orbán Viktor neve összenőtt a jelenkori magyar labdarúgással. És ha igaza van Pintérnek, akkor érthetetlen, hogy miközben a kormányfő egy rakat kérdésben teketória nélkül felvállalja a legnagyobb konfliktusokat, akkor a magyar edzői karnál miért nem mer drasztikus intézkedéseket szorgalmazni.

Persze az is tény, hogy vele együtt az MLSZ vezetése is láthatóan óvatos tisztelettel néz arra a szakmára, amely az elmúlt 30 évben egyetlen valamire való, nemzetközi szinten jegyzett játékost sem tudott kinevelni. Pedig ennek még a nagy számok törvénye alapján is össze kellett volna jönnie, de mégse: nincs olyan futballistánk, akivel Magyarországot azonosíthatják külföldön, mert mondjuk valamelyik topligában, egy meghatározó csapatban folyamatosan játéklehetőséghez jut. Még a finnek is két BL-győztest (Litmanen, Hyypiä) adtak, de a macedónoknak is van egy ilyenjük, Pandev.

Igen kevés olyan ország van Európában, amelyik ennyire eljelentéktelenedett.

A hazai szakma feltámadásában reménykedni lehet persze, csak eközben a világ nagy léptekkel halad tovább, míg a magyar akadémiákat átvilágító Double Pass-jelentés rámutat a hiányosságokra. Minimum 200-300 embernek kellene megújulnia, és megértenie, mit kíván tőlük a futball, hogyan kell nevelni.

Mi kell, hogy végre érdemi változás legyen?

Ha az évenkénti súlyos és megalázó vereségek nem térítették észhez a szakmát, a döntéshozókat, akkor majd egy 500 néző előtt lejátszott válogatott meccs talán elhozza a remélt fordulatot.

Pintér kinevezésekor azt írtuk, sokszor vesztegettünk már el éveket. Attól azonban elszoktunk az előző három sorozatban, hogy az utolsó meccsek tét nélküliek legyenek. Most azonban fennáll ez a veszély – hacsak meg nem táltosodik Pintér és csapata –, hogy egy gyenge ősz után 2015-ben már az örökös matematikai esélyben sem reménykedhessünk.

Dárdai Pál azt mondta, 8-10 év múlva lehet futballról beszélni, ha következetesen végrehajtják azt a programot, amelyikhez ő is a nevét adta. Jelenleg azonban éppen a következetesség az egyik legnagyobb hiánycikk.

Helyette sokkal valószínűbb az a forgatókönyv, hogy jön majd egy újabb kommunikációs fordulat. Amely szerint a magyar válogatott már a 2018-as vb-re fókuszál, hogy arra építünk csapatot. Csakhogy az eredeti – a vb-kijutásnál sokkal teljesíthetőbb – terv az volt, hogy a 2016-os Eb-re kell kijutni.