Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Felajánlotta lemondását az ETO edzője

2014.10.04. 09:21

Pénteken sorban másodszor szenvedett vereséget az NB I.-ben a Győri ETO, ezúttal Felcsúton kaptak ki, ráadásul úgy, hogy két tizenegyest is rúghattak. Rudolf elhibázta az egyiket, ez sokba került végül a 2013-as bajnoknak, amely jelenleg csak a kilencedik a bajnokságban.

A gyenge teljesítmény után a Kisalföld értesülései szerint Horváth Ferenc felajánlotta lemondását a csapatnak.

„Tudom, hogy a vereségben megvan az edző felelőssége, de azoké is, akik kihagyják a tizenegyest, két méterről nem találnak a kapuba vagy éppen minden szögből gólt kapnak. Emelt fővel érkeztem Győrbe és nem akarok szégyenkezve, lógó orral távozni most sem. Ha azzal segítem a klubot, akkor ez után a vereség után felajánlom a lemondásomat. A tulajdonos dönt, a továbbiakban az ő kezében van a sorsom” – idézi a lap Horváthot, akinek ügyében azt is megtudták, hogy Tarsoly Csaba, a klub tulajdonosa hétfőn hozhat döntést.

Mindezt Meronka Péter, a csapat sajtófőnöke is megerősítette.