További Futball cikkek
- Ilyesmit még aligha láttak edzőtől, persze hogy imádják Flicket Katalóniában
- A magyar válogatott labdarúgó nyolc év után elhagyja a Ferencvárost
- Szoboszlai nélkül nem bírt a Uniteddel, odahaza vesztett pontokat a Liverpool
- Frusztráló! – ezért nem számíthatott a United ellen Szoboszlai Dominikra Arne Slot
- Szoboszlai Dominik kihagyja a Liverpool Manchester United elleni rangadóját
Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök szerint a szerb–albán Európa-bajnoki selejtezőn történt incidens politikai provokációnak tekinthető, amelynek három célja volt: a szerb nép megalázása, Szerbia és a Balkán stabilitásának megingatása hosszú időre, és a szerb aktuálpolitikai történések befolyásolása – jelenti az MTI.
A Vajdasági RTV beszámolója szerint a szerb miniszterelnök kijelentette, hogy várja az Európai Bizottság értékelését az ügyről, és „nem fogadja el azt az értékelést, amely szerint mindkét fél egyformán hibás”. Hozzátette: ő már kedden figyelmeztette Brüsszelt, hogy provokációra lehet számítani.
„Az albán szélsőségesek célja az volt, hogy Szerbiát úgy mutassák be, mint a különbözőségek iránt türelmetlen országot, lakóit pedig megalázzák” – jelentette ki Vučić. Hozzátette, még nem találták meg a quadrocopter távirányítóját, de lehet, hogy mobiltelefonnal irányították a repülő tárgyat.
Az albán ellenfelet teszi felelőssé a Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) is – számolt be honlapján a Magyar Szó című újvidéki napilap. Az FSS szerdai közleménye szerint az albánoknak egyetlen céljuk volt, mégpedig az, hogy a találkozó félbeszakadjon. Szerintük ezt bizonyítja az is, hogy a mérkőzés folytatására vonatkozó javaslatokat sorban elutasították.
Az FSS pontokba szedte azokat a lehetőségeket is, amelyeket felajánlottak az albán szövetségnek (FSHS). Az FSHS elutasította, hogy a játékvezető döntése alapján folytatódjon a találkozó, és azt is, hogy nézők nélkül folytatódjon a játék, ezenkívül nemet mondtak arra is, hogy másnap, azaz szerdán fejezzék be a meccset.
„Véleményünk szerint az albánok miatt szakadt félbe a mérkőzés. Azt várjuk az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától, hogy 3-0 arányban Szerbia javára írja a három pontot” – olvasható a közleményben.
A FSS emellett a legerélyesebben elítéli a Partizan stadionjában tapasztalt erőszakot, valamint a labdarúgás átpolitizálását, és szerintük az incidens nem más, mint terrorakció Szerbia ellen - írta a Magyar Szó. Az FSS úgy véli: a vendégek játékosainak, szövetségi kapitányának, illetve az albán szövetség képviselőinek a reakciói arról árulkodnak, hogy összehangolt, szégyenteljes akció történt, amelynek csak egy célja volt, mégpedig az, hogy félbeszakadjon a találkozó.
Az erőszak és a rasszizmus bizonyítékának nevezte Edi Rama albán kormányfő a szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőn történteket.
Rama szerdán az Amerika Hangja (VOA) amerikai rádió albán nyelvű műsorában úgy fogalmazott: a futball nem lehet a politika eszköze. Szerinte a belgrádihoz hasonló eset Albániában nem történhet meg, mert országa és népe „nem süllyed arra a szintre”. Albánia inspirációt jelenthet a térség jövője számára – fogalmazott.
Ugyanakkor elutasította a testvérével szembeni vádakat, tagadta, hogy Olsi Ramának bármi köze lenne a Belgrádban történtekhez.
Kiemelte, hogy büszke az albán válogatottra, és szerinte a játékban jobbnak bizonyultak ellenfelüknél.
Rama kormányfő egyébként egy hét múlva a szerb fővárosba látogat, kabinetjének közleménye szerint a mérkőzésen történtek nem befolyásolják látogatását.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jövő csütörtökön hozza nyilvánosságra annak a fegyelmi eljárásnak az eredményét, amelyet a kedden félbeszakadt selejtezőn történt incidens miatt indított a két ország szövetsége ellen.