Lemostak minket a pályáról
A 228. El Clasicón a Barcelona lőtte az első gólt, de a második félidőre teljesen elfogyott a katalán csapat. A kontrákra és letámadásra építő Real Madrid 3-1-re nyert, ezzel véget ért a Barca kapott gól nélküli nyolcmeccses sorozata.
„Korán gólt kaptunk, de nem roppantunk össze, a saját játékunknál maradtunk. Jogos 11-eshez jutottunk, és megfordítottuk a meccset, mert nagyon akartunk győzni" - mondta Carlo Ancelotti a meccs után.
A Real edzője saját csapatából Benzemát dicsérte, és nem lepte meg, hogy a harapás miatti négyhónapos eltiltásából visszatérő Luis Suárez kezdő volt a Barcelonában, emiatt nem változtatott csapata taktikáján. „Fontos győzelem volt, a hátrányunk már csak egy pont a bajnokságban."
Luis Enrique, a Barcelona edzője is az uruguayi csatárral kezdte, aki szerinte jobban beilleszkedett a csapatba, mint azt várni lehetett volna tőle. „Egyértelmű, hogy a Real is van olyan jó csapat, mint a Barcelona, sőt, most jobb is volt. Vezettünk, aztán lehetett volna 2-0 is, de ehelyett a 2. félidőben szinte lemostak minket a pályáról, helyzetig sem jutottunk. Túl sokat hibáztunk, a Madrid megérdemelten győzött.„