![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A Manchester Unitedet edző Louis van Gaal minden időn legdrágább csapatát küldte pályára a Manchester City ellen vasárnap elvesztett derbin, ahol a hátvéd Marcos Rojót vállsérülés miatt vesztették el. A vereség óta kijött egy lista, ebből kiderül, hogy amióta a holland szakember a United edzője, milyen komoly gondot jelentenek a sérülések a klubnál.
Az egész olyan, mintha hétvégenként a frontra mennének a United-játékosok, és nem bajnokira: a nyári nagy igazolások közül Di María és Herrera is többször volt már sérült, és nagy visszhangja volt annak is, amikor a 27 millióért leigazolt Luke Shaw-t különmunkára kötelezte, a védő sokáig nem is volt bevethető.
A sérülések leginkább a védelem összeállításában okoztak gondok, és most hogy a hétvégén Smalling ostoba pirosat hozott össze, Rojo pedig megsérült, így még nehezebb helyzetbe kerülhet Van Gaal. De a sérüléshullámot túlzás lenne a játékosaitól sokat követelő holland nyakába varrni, és egyből a módszereit kritizálni. Nagyjából hasonló problémák voltak a tavaly kirúgott David Moyesnál is. Moyes a kinevezése után rögtön úgy kezdett, hogy kivágta Alex Ferguson bejáratott stábját, akik valószínűleg egészen máshogy bántak a futballistákkal. Tetőtől talpig ismerték a teljes keretet, tudták, kit hogy kezeljenek, hogy rendben legyen, és kijöjjön belőle a maximum.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/709/7099/70998/7099869_08d190de447feab3cd46a53fcb6914dd_wm.jpg)
Van Gaal is máshogy kezeli a keretet, ez azon is érzékelhető, hogy nem szívbajos fiatalokat beküldeni a nagyobb nevek helyett. A City elleni rangadón például hiába ült a kispadon Herrera, Mata és Fletcher is, a 18 éves James Wilson és a 19 éves Patrick McNair kapott lehetőséget.
Az azért elég valószínű, hogy az utóbbi időben meghajtotta az embereit, mert többször kifogásolta korábban csapata erőnlétét: a WBA ellen 2-2-vel zárult meccs után azt mondta, csapata az első egy óra után elfogyott, és ezen mindenképp dolgozniuk kell.
![A legutóbbi áldozat, Marcos Rojo](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/710/7100/71009/7100929_26f42a746b459355fd6df5c36db52ea7_wm.jpg)
A United legközelebb a Crytal Palace-szal játszik a bajnokságban szombaton, a jelenlegi állás szerint a sok kritikát kapott Tyler Blackett, valamint Luke Shaw, McNair és Tom Thorpe áll rendelkezésre a védelem összeállításához, esetleg Carrick - legalábbis ők azok, akik az idén már pályára is léptek. Bevethető védőként még Fletcher is, ha az edző mégis a tapasztalatra szavazna.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)