Szembeköpték a magyar szakmát, de legalább tisztult

Dárdai Pál eredményei túlmutatnak önmagukon, mert azt szokhattuk meg, hogy az ígéretek a legritkább esetben teljesülnek a magyar futballban. A feltehetően Berlinbe visszatérő magyar szövetségi kapitány két hónapos működése alatt olyan tiszta és józan légkör vette körül a magyar futballt, ami nagyon rég nem jellemezte. A nyílt és őszinte beszéd váltotta fel a mismásolást, realitás költözött a kommunikációba.

Egy példa, az oroszok elleni keddi, 2-1-es vereségről Dárdai inkább azt mondta, hogy még neki is szüksége volt rá, pedig utál veszíteni. Nem menekült a mellébeszélésbe, hogy többet lőttünk kapura, nem magyarázta, hogy megtöltöttük a játékot tartalommal, hogy előreléptünk egy sokkal nagyobb játékerőt képviselő riválissal szemben. Az unalomig ismert frázisok, a felelősség örökös áthárítása szoktuk meg, ő váltott, és az eddiginél is lényegesen hitelesebb lett mindenki előtt.

Mindössze három tétmeccs után is időszerű összeszedni, hogy Dárdai mit hagyott maga mögött, nem utolsósorban a hét ponton és a pótselejtezőt jelentő harmadik hely esélyén túl.

Dárdai kinevezésekor egyetlen szóval sem utalt arra, hogy egy csapat összerakásához időre van szüksége, nem mantrázta, hogy az idő, amit az aktuális tétmeccs előtt a csapatával együtt tölthet, milyen kevés, és hogy eltérő fizikai és mentális állapotban érkeznek a játékosok. A Berlinben élő szakember csak tette a dolgát, és megtalálta a megoldást.

Amikor kinevezték, akkor tudatosult benne, hogy mire lehet alkalmas a keret. Ez fontos dolog, ennek felismerése sem ment az elődeinek. Nem akartunk egyszer sem többnek látszani, amik vagyunk, nem akarta magát álmokba ringatni, nem akart abban a kreativitásban, magyaros technikában hinni, amely nem igazán létezik, de a hazai edzői szakma ódákat képes zengeni róla.

Dárdai módszere, hogy az ellenfélhez alkalmazkodott, úgy variálta a messze nem széles lehetőségeit, hogy tekintetbe vette, a másik oldalon mik az ellenfél erősségei. Ha valamelyik elődje Dárdaihoz hasonlóan a saját csapatát ismerte is, az utóbbi szintre már nemigen jutott el, többnyire még az ellenfél játékosainak a nevét sem sem tudták helyesen kiejteni.

Felmérte azt, amit a szerény futballkultúrájú országok kapitányainak kötelezően fel kell ismernie:

egy szervezett védelem és szervezett csapatjáték alaptétel.

Kapott gól nélkül egy pont már megvan, ha pedig elöl kihasználunk akár egy helyzetet is, már csak meg kell tartani a vezetést.

Így fordulhatott elő, hogy a hazai bajnokságban szereplő játékosokból egy értelmezhető védelmet sikerült összeraknia. Pintér Attilának erre kilenc hónapja és megannyi összetartása volt. Az eredmény: totális eredménytelenség, hiszen egyszerűen nem tudta érthetően elmondani, nemhogy lángolva átadni, mit akar viszontlátni a pályán.

Dárdainak nyilván szerencséje is volt a három meccsen, de el tudta hitetni ezzel a nem túl veretes állománnyal, hogy nincsenek szükségszerűen vereségre ítélve, és az történt éles helyzetben a pályán, amire a csapatot felkészítette. Így nem érte váratlanul a játékosokat, hogy a románok ott támadnak, ahol a kapitány megjósolta, és az sem, hogy a finnek többet birtokolják a labdát, és legjobbjuk, Eremenko leginkább Hetemajnak passzol, továbbá hogy Feröer is jól tudja játszani azt a keveset, amit tud.

Dárdai ittléte azért is volt rendkívül hasznos, mert így a magyar szakma korlátait is testközelből láthattuk. Bognár György a magyar szakma szembeköpéséről beszélt, amikor megkapta a bizalmat a berlini szakember.

Hogy mit tud a magyar szakma, láthattuk számtalanszor. Most azt is, hogy egy németországi szemléletben kiteljesedő magyar szakember mire képes. Szalai Ádám már egy edzés után is azt mondta, ég és föld a különbség. És mindez a pályán és a pontszámokban is látszódott.

A szurkolók, az MLSZ vezetése, de talán még a hazai szakma egészségesebb része is tapasztalhatta, tényleg hatalmas a magyar futball lemaradása. Talán Nyilasi Tibor szeme is felnyílt, aki közvetlen közelről kivehette a részét ebből a pár meccsből. Láthatta, Dárdai hogyan közelít a játékosokhoz, meccshelyzetekhez, stresszhelyzetekhez, mit tart ő fontosnak egy ilyen rövid felkészítés alatt, mi szúr szemet neki az ellenfél játékának videós elemzésekor.

Dárdai azt is megmutatta, amiben sokan szeretnek hinni, hogy az NB I.-ből is lehet kihozni értéket. Csak nem mindegy, ki és hogyan közelít felé.

Szerepvállalása akár még a sportpolitikát is felébresztheti végre. Ezzel a magyar edzői állománnyal ugyanis nem fognak megtelni a stadionok, felesleges továbbra is lojálisnak lenni hozzájuk, nem kell kötelező tisztelettel közelíteni feléjük, még akkor sem, ha rengeteg haver is van köztük.

Érdemes azt is végiggondolni, mit hozhatna ki már utánpótlás szinten egy ilyen kaliberű és felkészültségű szakember, mint Dárdai. Pisont István vagy Mészöly Géza majdnem ugyanaz a korosztály, mint Dárdai, ők is játszottak külföldön, még idegen nyelvet is beszélnek. És mégis, mennyivel másabb, amikor Dárdai csapata van a pályán, mint amikor Mészöly U19-esei a nyáron, vagy Pisonté most novemberben.

Mészöly csapata hatot kapott a portugáloktól, hármat az osztrákoktól. Pisont a napokban bőgött le egy hazai selejtezőtornán, miután a szlovákoktól itthon kaptunk hármat, majd a szlovénokat és Azerbajdzsánt sem sikerült legyőzni a 19 évesekkel.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy Mészöly a sportnapilapnak azt mondta, biztos benne, hogy Pisont a legjobb tudása szerint készítette fel a csapatot. Úgy látszik, a legjobb tudás ennyire elég. Pisont a kudarc után gratulált a csapatnak és a már fentebb említett mentegetőzésre helyezte a hangsúlyt.

Dárdai végső soron bizonyította, más, mint Mészöly, Pisont és még jó néhány társuk profi világban szerzett tapasztalata, pláne, ha az nem párosul megfelelő alázattal, szenvedéllyel, játékérzéssel, és nem utolsósorban nyitottsággal. Mert ne legyen kétségünk, Dárdai naprakész a legújabb trendekről, lehet, sokkal jobban ismeri a Budapesten Eb-győztes német U19-eseket, mint az előbb említett Mészöly vagy Pisont, akiknek betéve kellett volna tudniuk, mit csinálnak, mégsem tudták.

Dárdai tényleg az összekötő kapocs a nemzetközi futballkultúra és a magyar között. Pontosabban, ő egy futballkultúrának az aktív részese, amivel jelenleg más itthonról nem büszkélkedhet.

Igazolódott, semmi szükség arra, hogy valakinek hazai élvonalban megszerzett edzői rutinja legyen, mert az itthoni egy másik liga. Nem szerencsés, ha azt a tapasztalatot nemzetközi tétmeccsen mérik meg.

Na de mi lesz, ha nem marad?

Nekem is van szívem, tudom, mit jelentek a magyar szurkolóknak.

Ez volt az egyik kulcsmondata kedd este. És az is, hogy egy seggel nem lehet megülni 70 millió lovat.

Nyilvánvaló, hogy a Hertha BSC klubigazgatója, Michael Preetz is fontos tapasztalatokat gyűjtött ezen a három meccsen. Pontosan tudja, Dárdaira rá lehet bízni a felnőtteket is, még ha csak 38 éves is, nem csak a 15-16 éves korosztályt.

Nem tudjuk, hogy a Hertha meddig partner abban, hogy fizet egy alkalmazottat, aki 10 napig nincs a csapatával, kiesik az ottani vérkeringésből. Nem tudjuk, ha a jelenlegi herthás vezetőedző, Jos Luhukay kezéből kifolyik a víz, a csapat pedig még kétszer veszít és a kiesőzónába sodródik a Bundesligában, nem Dárdai lesz-e az első számú utódjelölt? Referenciának ugyanis kiváló volt ez a válogatottnál töltött három (összesen négy) meccs.

Preetz természetesen a legkockázatmentesebb megoldásban érdekelt, ha a csapat netán nem indul el felfelé, házon belülről, a játékosokat, a klubot tökéletesen ismerő edzőre szeretné bízni a csapatot, akit ráadásként elképesztő tisztelettel fogadnának a szurkolók is. Hiszen mint mondták a Herthánál: „Nekünk legendánk csak te vagy egyedül, Pál.”

Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta, szeretnék tíz napon belül lezárni a kapitánykérdést. Dárdai szerint a leggyorsabb döntés is 2-3 hét, hiszen nem tudjuk, mire megy Luhukay, mit akar a Hertha, és ami most a döntő: mit akar a család.

Azt pontosan tudjuk, mit akar a válogatott, mit akarnak a szurkolók, de Dárdai nyomatékosította, ha nem marad, vérezni fog a szíve, de úgy fog dönteni, hogy semmi se sérüljön.

Ki lehet az utód, ha nem marad Dárdai?

Az biztos, hogy Dárdai után a szurkolók nem érik be akárkivel, miután látták, ebből a nem túl veretes, egy topligás játékossal felálló keretből is lehet használható és eredményes csapatot formálni. Még egy neves külföldi tréner is lutri, mire jut. Ranieri bukott a görögökkel, Advocaatot a szerbek tették ki, Capello az oroszokkal szenved. Vagyis még egy nívósabb futballkultúrába sem könnyű a beilleszkedés.

László Csaba jöhet szóba, aki ismeri a viszonyokat, vezetett már válogatottat (Uganda, Litvánia), és a nemzetközi vérkeringés része, bár nem annyira szervesen, mint Dárdai.

Nem tudni, hogy újabb öszvérmegoldás jön-e? Vagyis, hogy Dárdait a görögök elleni meccs előtt, tehát március végén kell nélkülözze a berlini klub, júniusban a finnek ellen már lényegében a szabadságát áldozná a válogatottra.

Azzal újabb két meccset és időt nyerhetnénk. Hogy aztán jövő szeptemberben és októberben a legfontosabb négy meccsre – románok itthon, északírek idegenben, Feröer itthon, görögök kint – már egy új, a viszonyokat addig feltérképező szakember üljön a kispadon.

Hacsak nem Dárdai Pál lesz az, mert a Hertha önzetlenül lódít egyet a magyar labdarúgáson.