Mit ítélt a bíró szabályos gól helyett?
A belga Genk a Kortrijket fogadta a belga bajnokság 19. fordulóján. Két élcsapat játszott, ezért is megdöbbentő, mekkora hibát követett el a játékvezető.
Laforge-ról eddig nem sokat hallottunk, de ez egy elképesztő ítélet, hiszen a Kortrijk teljesen szabályos gólt ért el, erre a bíró váratlanul szögletet mutatott.
Fizikailag is lehetetlen, amire gondolt. Talán azt hihette, a védő már kintről fejelte vissza a labdát, csakhogy a védő a kapuba esett be.
A Genk magyar kapusa, Köteles László sem érti, mi történt. Ha a Kortrijk a 17. percben ezt a szabályos gólt megkapja, biztosan nem kap ki 3-0-ra. A meccs végeredménye ugyanis ennyi lett.
A Genk ezzel második, a Kortrijk harmadik, Laforge pedig nagyon egyértelműen beleavatkozott a meccsbe.