Orbán
15 °C
23 °C

Bonyolódik Torres Madridba szerződése

2014.12.27. 21:12

Bár Germán Burgos, az Atlético Madrid segédedzője szerint már nagyon közel álltak ahhoz, hogy újra a klubhoz igazoljon Fernando Torres, most némiképp változott a helyzet, miután a Chelsea honlapján jelentette be, hogy a spanyol csatár már teljes mértékben a Milan játékosa lesz, írja az MTI.

A válogatott támadó ugyanis csak csereként érkezett az olasz klubhoz a Chelsea-től, de ez az üzlet január 5-i hatállyal véglegessé válik, addig tehát biztosan elhúzódhat a kérdés, hogy hol is folytatja majd pályafutását a 30 éves játékos.

Persze az is lehet, hogy ezzel csak egyszerűbb lesz a helyzet, hiszen a Milan állítólag az olasz Alessio Cercit szerette volna megszerezni a spanyol bajnoktól, azzal pedig, hogy Torres végleg hozzájuk került, nem pedig csak kölcsönbe, ezt az újabb csereberét könnyebben le tudják bonyolítani.

Fernando Torres 2001-ben mutatkozott be az Atlético Madrid felnőtt csapatában, ahol 214 mérkőzésen 82 gólt lőtt. Innen igazolt 2007-ben a Liverpoolhoz (102 meccs, 65 gól), majd 2011-ben angol rekordot jelentő 50 millió fontért a Chelsea-hez (110 meccs, 20 gól), ahonnan nyáron került Milanóba kölcsönbe – itt eddig 10 bajnokin egy gólig jutott.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft